Századok – 1887

Értekezések - MAJLÁTH BÉLA: Tanúlmányok a történelmi kiállításból - I. közl. 435

T A N Ú L M Á N Y О К A TÖRTÉNELMI KIÁLLÍTÁSBÓL. ELSŐ KÖZLEMÉNY. Ha nekünk magyarokûl nem volt volna a régen elmúlt századokban culturális életünk, és nem lenne cultur-történetünk, vajmi könnyű dolog volna a müveit Európa előtt avval mentegetődzni, hogy »inter arma silent musae.« S erre jogosan hivatkozhatnánk, mert az elmúlt századokban nemzeti életünk mi volt egyéb folytonos harcznál a létért, küzdelem a török, a német iga ellen, küzdelem a szabadságért, a hazáért, küzdelem maga a cultura ellen, mely annak áldásaiban csak úgy akart részesíteni, ha annak árában feladjuk a nemzet egyediségét, az alkotmányos formákat. Pedig daczára annak, hogy a nemzet pusztító harczok közepette alig pihent olykor-olykor rövid ideig hüvelyében a magyar szablya, volt nekünk a rég letűnt korszakokban cultur életünk is. Bizonyítják ezt muzeumaink, bizonyítja a műtörténeti kiállítás, a könyv-, az ötvös mű- és legújabban a történelmi kiállítás is. Ez utóbbinak nem volt ugyan feladata a cultur-történet mozzanatait feltüntetni, azonban még itt is találunk, kivált a fegyver-kovácsok és kard-csiszárok művei között, hazai készítményű tárgyakat, melyek tanúságot tehetnek arról, hogy az akkori kézmű ezen iparága nem állott alább a többi nemzetek műkezelésénél. Ezt azért jegyeztük meg csupán futólagosan, mert a nemzetek történetének egyik eminens részét képezi a cultur-történet, s ennek ismerete a régen elmúlt időkből nálunk azért is kívánatos, hogy a mívelődés egyes ágainak fokozatos fejlődését annál biztosabban megítélhessük másokkal szemben, s ne védekezzünk a rágalmak ellenében, de kézzel fogható tényekkel bizonyítsuk, hogy nemzeti életünknek speciális állami viszonyai között is volt culturája, s míg egyik kezünkben a véres kard villogott, addig másik kezünk a mívelődés, a haladás zászlaját lobogtatta. Ez alkalommal azonban, nem lévén feladatom cultur-történeti