Századok – 1887

Értekezések - BARABÁS DOMOKOS: A tatár rabok váltságdíja az 1657. sept. 2-iki szamos-újvári partialis gyűlésen 427

a szamosujyáei gyűlésen. 4за változtatták határozatukat. A Szamosujváron kivetett tetemes adó soha sem gyűlt be. A rendek nemes lelkesedéséből folyó áldozatkészség hamar elenyészett, s az 1658. ápr. 9-iki fehérvári országgyűlés már nagyon fukar kézzel tesz valamit egyes rabok érdekében. Most már csak Kemény Jánost és Kornis Eerenczet igérik segélyezni, sarczok negyedrészének kifizetésével. A sarcz az előbbinél 11G ezer, az utóbbinál pedig 60 ezer tallérra rúgott. r) Elhatározták ugyanis, hogy a szamosujvári végzésnek csak a zsidókra, görögökre, új keresztyénekre, oláh és szász papokra, mesterekre és kapuszám kívül való molnárokra vonatkozó része maradjon sértetlenül, s az ezekből befolyó összeg fordíttassék a jelzett czélra. A mennyiben ez az említett urak sarczának negyedrészét nem fedezné, pótlékül hozzá a fogarasi uradalom részéről 3000 tallért, a székelység részéről 2000 tallért és kapu szám után öt-öt frtot rendeltek.2) Egyebekben a szamosujvári végzést érvényen kívül helyezték, s eszerint a jelzett czélra fordított összeg, a lelkesedés hevében megajánlott quantumnak csak csekély töredékét képezte. Később már csak articulusok által törekedett az ország segíteni a rabok sorsán, de pénzbeli támogatást nem nyújtott. 1659-ben kivették a rabságra jutottak birtokait a rendkívüli terhek alól.s

) 1661-ben határozták, hogy a rabokat gyermekeik és nejeik tartozzanak kiváltani, ugy szintén a rokonok is, az illető birtok része erejéig.4

) Egyesek áldozatkészsége, ígérete, habár a veszély nyomása alatt ilyenek is történtek,5

) nem sokat lendített az ügyön. ') Deák Farkas a török-tatár rabokról írt igen érdekes közleményében (Századok 1885. évf. VII. f.) Kemény sarczát 300 000 tallérra teszi. Azonban valószínű, sőt az adatokból biztosan is állíthatjuk, hogy az 116 ezer tallérnál nem ment többre. Ezen kivül még 1659. máj. 17-én liakcsiszerajban kiállított kötelezvényében, 2000 tallérnak, mint fogságában csinált adóságnak kifizetésére kötelezi magát. 300000 tallér óriási összegnek felét is aligha képes lett volna kifizetni, már pedig ennyit nmlhatlanúl ki kelle fizetnie szabadúlása előtt. 116 ezret is — nem akarván magát és rokonait anyagilag teljesen ruinálni — csak rabtársai kérésére igért meg, mivel a tatár a többi rabok sarczolásába nem akart addig bocsátkozni, mig vele tisztába nem jött. (Szilágyi, E. O. E. XI. k. 372. 1., A 2. Rákóczy csal. levelezése 535. 1., Történelmi Tár 1882. évf. 607. és 616. 11., Magyar Tört. Tár XVIII. k. 135. 1., Szilágyi S., II. R. György és az európai diplomatia 599. 1.) 2) Szilágyi S., E. O. E. XI. k. 3 72.1. 3) A marosvásárhelyi sept. 24-iki gyűlés articulusai. Közölte Szilágyi S. M. Tört. Tár VII. kötetében. 4) Apr. 23-iki beszterczei gyűlés. 5) Szilágyi S., Egy államférfi fiatalságáról. Tört. Tár 1880. évf.