Századok – 1887
Értekezések - ACSÁDY IGNÁCZ: Drégel és hőse 36
ÖREGEI, ÉS HŐSE 37 ban, midőn a közélet mezején kiválóan a hatalmas dyimst'i-családok szerepeltek, az alsóbb rétegekben élő tiszta és nemes bonszerelmet juttatja kifejezésre. A houtiak azzal koronáznák meg Szondy emlékének megörökítése körüli dicséretes tevékenységüket, ha valamelyik elsőrangú történészünket kérnék föl á hős életrajzának megírására. E czélra a herczegprimás által nagylelkűen vissza ajándékozott összeg megfelelne. Másrészt anyag is akadna levéltárainkban bőven. A kutatónak tág tere nyilik a munkára, mely, azt hiszem, gazdagon jutalmazná fáradozásait. Bizonyítja azt a Szondy-Album második kiadásában röviden jelzett okmányok hosszú sora. Különösen az esztergomi érseki levéltár, melyre, mint dûs forrásra hajói emlékszem már történt utalás, nyújthat e tárgyban sokféle felvilágosítást. Drégel érseki vár volt s hogy az 1546 : 44. t. cz. felhívja a királyt, hogy a többek közt oda is megfelelő örséget helyezzen, nein azt jelenti, hogy a vár akkora királyi végházak sorába tartozott. Szondy Györgyöt még Várday Pál esztergomi érsek uevezte ki a vár kapitányává ; 1552-ki levelében (közli az Album 68. lap.) maga utal «szegény megholt» urára, az érsekre, ki 1549-ben hunyt el. Halálával a primási széket sokáig nem töltötték be, az érseki vagyon jövedelmét a királyi kincstár kezelte s ez időben lett Szondy királyi várnagy, Drégel pedig, mint kapitánya irja, ő felsége háza. Egészen más irányú kutatásokkal foglalkozva, az országos levéltár és a nemzeti muzeum gazdag gyűjteményeiben több érdekes adatra találtam,melyek első sorban magáraDrégelre, mégpedig az ostromot közvetlenül megelőző évekre, sőt napokra vonatkoznak ugyan, de közvetve Szondyra is világot vetnek. Megmondják az utódoknak, minő kétségbeesett volt kezdettől fogva a positio. mely kezére bízatott s mily rettenthetetlen bátorság, minő csodás akaraterő kellett hozzá, hogy e helyet a konok ellenség túlerejével szemben egyáltalán védeni megkisértse s minő határtalan kötelességérzet lángolt szivében, hogy akkor sem fogadta el a tisztességes feltételek meletti capitulatiót, midőn a fegyverbecsületnek már régen eleget tett. Az adatok, melyeket a régi iratcsomagokból kijegyeztem, nem olyan bőségesek ugyan,hogy Drégel 1552-ikiostromát teljesen megvilágítanák, de másrészt nem is oly értéktelenek, hogy Szondy egykori monographusa sok hasznukat ne vehetné. Közzétételüket azért is kívánatosnak hittem, mert a Szondy-Album második kiadásában levő regesták az általam felhasznált okmányok közül csupán kettőt említenek röviden. A többiek ott sem érintetnek, pedig érdekes világot vetnek olyan eseményre, mely a magyar történelemnek mindörökre egyik legragyogóbb episodjai közé sorolandó. A tárgy sokkal kevésbé ismert, semhogy a kezembe jutott egyes adatokat külön-külön be ne mutatnám, az egyöntetű fel-