Századok – 1887

Könyvismertetések és bírálatok - VÁCZY JÁNOS: A német irodalom története írta Heinrich Gusztáv 260

260 TÖRTÉNETI IRODALOM. kiadásnál okvetetlenül figyelembe kell venni, mei't ezeken pontosabban voltak a czímerek feltüntethetők, mint a pecséteken. Mennyire alapos a mű egyik birálójának, Csergheő Géza úrnak azon állítása, hogy szerző a Mayerfels és Hohenlohe által alapított új iránynak híve (Arch. Ért. uj foly. YI. 361.1.) — czikkíró megbírálni nem tudja, de a maga részéről sajnosnak és károsnak tartaná, ha tudományunk ezen legújabbuak mondható ágában is idegen járszalagon vezettetnők magunkat, mikor épen az előttünk fekvő könyv számtalanszor figyelmeztet bennünket arra, hogy nemzeti sajátszerűségeink itt is voltak. A külföldi tudománytól elzárkóznunk természetesen itt sem szabad, de a szakítást a németekkel teljesen egyenrangú francziákkal és olaszokkal, a kik a tudomány ez ágának művelésére Bolognában még külön akadémiát is létesítettek, üdvösnek nem tarthatja. Ily irányban haladt szerző s ez mindesetre a leghelyesebb. BELICZAY JÓNÁS. A német irodaiovi története Irta Heinrich Gusztáv. I. kötet. Budapest, 1880. kiadja a magyar tudományos akadémia. XV. 576 1. A magyar tudományos akadémia az idegen nemzetiségek irodalmának a müveit magyar közönséggel való megismertetését egyik kiválóan fontos feladatának tekinti s azon van, hogy a nyugati népek irodalmát mennél világosabb és rendszeresebb, mennél mélyebre ható s mégis könnyen élvezhető előadásban ismerjük és tanulmányozzuk. A törekvés s annak eredménye nem maradhat hatás nélkül a magyar irodalomra sem. Egyfelől a vizsgálódás, a kutatás s a felfogás uj rendszere, másfelől a formának bizonyos művészete teremt utánzókat, hogy ne is említsük azt a philologiai műveltséget, a mely bizonyosan uagyon számbavehetőleg halad ezen az uton, ha szinte lassan, észrevétlenül is. A franczia és angol irodalomtörténet, a melynek szép s correct magyar fordításairól Szász Károly és Csiky G-ergely gondoskodtak, nemcsak azért érdekes és fontos, mivel a műveltség magas fokán álló s világtörténelmi nevezetességű népek gazdag s vezérszerepet vivő irodalmának fejlődését vázolja, hanem iróik egyéniségénél fogva is. Nisard és Taine mind a történelmi mult felfogásában, a tényeknek uj világításba helyezett csoportosításában, mind kivált az egyes korok és személyek rajzában, mind a fejlődés egy-egy stadiumának az azt alkotó tényezőkkel való szoros viszjnya éleselmű kimutatásában oly szempontokra helyezkednek, a melyeknek helyességét elvitatni komoly embernek bajosan juthat eszébe. Ni sard és Taine azonban sokkal inkább az eszmék és azok képviselőinek élesen kiszínezett rajzára törekszenek, mint az