Századok – 1887

Tárcza - Történelmi Társúlat - 176

178 TÁRCZA. és legnagyobbat, a budavári ünnepély alkalmával tartott dísz közgyűlést már vázolta elnökünk. A mi gyarapodásunk mérlegét illeti, amíg halál által 25 tagot vesztet­tünk, 7 alapító és 83 évdíjas új tag lépett be. Alaptőkénk pedig 1200 írttal szaporodott. Ez a visszapillantás, tisztelt közgyűlés, 20 éves életünkre, lia adhat is megnyugtatást jelenre, kell, hogy ösztönt adjon a jövőre is. Kell, hogy arra ösztönözzön bennünket, hogy kitartással igyekezzünk a nemzet bizal­mára folytonosan méltóvá tenni magunkat. Minden meghódított tér szolgáljon buzdításul újabb térfoglalásra. Következett a szavazatok benyújtása a kilépő választmányi tagok helyére. Szavazatszedő bizottságúl kijelöltetett : br. Orbán Balázs mint elnök, Csontosi János vál. és dr. Márki Sándor mint rendes tag. Azután br. Radvánszky Béla olvasta fel nagybecsű értekezését : A társadalmi életről a XVI. és XVII. században. A közgyűlés nagy figye­lemmel hallgatta és zajos tetszéssel fogadta az érdekes értekezést. Folyó­ügyekre kerülvén a sor, segédtitkár alapító tagokúi bejelenté gr. Zichy Henrik val. belső titkos tanácsos úr ő exellentiáját Sopronból (aj. titkár), dr. Reiner Zsigmond ügyyéd urat Budapestről (aj. segédtitkár). Evdíjas ta­gokúi ajánltattak : A nemzeti casino könyvtára (aj. Csontosi), Beregszászi áll. népiskolai tantestület (aj. Havas Tivadar), Singer Jakab Besztercze­báuya (előfizető), dr. Markovies Sándor, dr. Horváth lgnácz, dr. Posta Béla nemzeti muzeumi tisztviselők, Soltész Árpád, Borsot István okleveles tanárok. Turián József pénzügymin. fogalmazó, Békési ev. ref. fó'gymn. (aj. a titkárság), Türr A. Victor berezegi tisztviselő, Konus Sándor áll. polg. isk. tanár Kismarton (aj. Koleszár Mihály), Péchy Gábor orsz. kép­viselő Budapesten (aj. Zsilinszky Mihály), Juhász Béla Budapest (aj. Szá­deezky), Kropf Lajos, Hull, Angolország, (aj. titkár). Barsmegye közönsége részéről Máriássy alispán megkereste társúla­tunkat, hogy a vármegye helyneveinek visszamagyarosítása ügyében — a mit a vármegye törvényhatósága m. é. deczemberi ülésén elhatározott — segédkezést nyújtson. A közgyűlés készörömest teljesiti Barsmegye kérését s a beküldendő község-névtár átvizsgálására s javaslattételre bizottságot nevez ki : Nagy Imre elnöklete alatt ; Szerémi hg. Odescalchi Arthur, Pesty Frigyes és Majlálh Béla vál. tagokból — s erről Barcsmegye közönségét tudósítja. Időközben a szavazatszedő bizottság összeszámítván a szavazato­kat, br. Orbán Balázs elnök előterjeszté az eredményt, mely szerint az 1884-ben választott s a 3 év leteltével most kilépő vál. tagok újra meg­választattak és pedig : dr. Ballagi Aladár, Bunyitay Vincze, dr. Csánki Dezső, Csontosi János, dr. Fejérpataky László, dr. Fraknói Vilmos, Géresi Kálmán, dr. Hajnik Imre, dr. Henszelmann Imre, Hunfalvv Pál, Jakab Elek, Lehóczky Tivadar, Nagy Iván, dr. Paulcr Gyula. br. Radvánszky Béla, Tagányi Károly, Zsilinszky Mihály.

Next

/
Thumbnails
Contents