Századok – 1887

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Bercsényi ismeretlen emlékirata XIV. Lajoshoz 1701. 1

XIV. L \ J OSI 107.. tárjanak. Egyébként is, с várak egyike-másika oly gyönge, bogy más országban erősség számba sem vétetnék. Eunyit a várakról. Csapataink élelmezése bajjal nem járna, mert az ország oly dús termékenységű, bogy a liadak bőven el lennének látva mindennel, ba a lakosságra élelmi szerekben szolgáltatandó némi adót vetnénk. így gyakoroltatott ez Thököly idejében is, a mikor húsz esztendeig el birta tartani csupán Eelső-Magyarország s utóbb a tiszántúli vidék a hadakat, a nélkül, hogy rendes hadi éléstárak állíttattak volna. Különben is, a történelem a mellett bizonyít, hogy a gondviselés clús termésekkel szokta megáldani Magyarországot azon években, a mikor a magyarok szabadságért harczolnak. (»II semble, que par un eft'et de la Providence la Hongrie devienne plus fertile, lorsqu'elle combat pour la liberté.«) Az országnak nincs és nem volt soha rendes zsolddal űzetett katonasága; ügy a mezei hadak, valamint a helyőrségbeliek (végbeliek) a királytól függenek, s bizonyos, erre rendelt jövedelmekből élnek. A mezei hadakat a király a szükséghez képest szaporíthatja. Ezeken kívül vannak az úgynevezett hajdúvárosok, melyeknek lakossága saját fölszerelésével, saját lovaival tartozik kiállani, a miért jelentékeny kiváltságokban részesül. Szintúgy a nemesség is saját költségén táborozik, mint lovas bad, a mikor és mindaddig, míg a király a hadsereg élén jelen vau ; a két érsek és tíz püspök hasonlókép köteles bandériumokat állítani. Ezek mind harczra készek s minden fölszerelésük megvan. A hajdúvárosiakat adófizetőkké tették legújabban és a német katonaság szállásterheit is kivetették reájok, — anuál elkeseredettebbek tehát most. Yégre a lielyőrségekbeli vagy volt végbeli hadak, kik igen tekintélyes számúak : a törökkel kötött béke óta elvesztvén bópénzeiket, bizonytalan állapotra jutottak, s azért nagyon várnák a jó hadi szerencsét. Épp így vaunak azok, a kikből a mezei hadak állottak ; elbocsáttatván, szanaszét bolyongnak az országban lovastól, fegyverestől; tengődve élnek, és sokan közűlök a nyomorúság miatt utonállókká lőnek. Oly nagy számmal találtatik jelenleg ily bujdosó, kóborló katona Magyarországon, hogy mikor a Tokaj-vidéki népzendűlés (1697.) kiütött: alig három hét alatt tízezer embernél több gyűlt össze belőlök. Mindez a kétségbeesett, különben harczedzett és vitéz nép nyomorúságának