Századok – 1887

Könyvismertetések és bírálatok - VÁCZY JÁNOS: A szép prózai elbeszélés a régi magyar irodalomban írta Beöthy Zsolt 158

TÖRTÉNET! IRODA LOM. 159 művelt társaság szalonjaiban is mindenütt kedvelt vendég legyen s még a hölgy-közönség is gyönyört keressen és találjon a. régi magyar társadalom és irodalom élethű rajzában, a melyhez e nemben semmi hasonlót nem mutathat fel a magyar irodalom. Tudvalevő, hogy a szerzetesek voltak az első magyar írók, kiknek művei hozzánk eljutottak. Ok készítették az imádságokat és énekeket, nekik kellett gondoskodniok a lelket folyvást foglalkoztató, a szivet folyvást áhítatra keltő olvasmányokról, a melyek a keresztyén felfogásnak nemcsak gyakorlati jótékonyságait éreztették, de nem egyszer túlzásait is. »A nagyok udvaraiban is az ének mondó mellett, kinek szava elhangzott, megjelent a barát, kinek írása megmaradt.« Ez »írások« megfakult hártya lapjairól önkénytelenül magunk elé képzeljük azokat a szorgalmas, buzgó olvasókat, kiknél »nem volt soha fogékonyabb és hálásabb« közönségök az íróknak. S vájjon kik voltak e buzgó olvasók ? — »Krisztus jegyösi«, e »test nélkül lakozó sororok«, kik éjjel-nappal a legendák rajzaival foglalkoztak, kik a testi és világi örömek, hiúságok teljes megtagadását könnyen elviselték a túlvilági élet mennyei boldogságáért, a melyekre a legendák kűlönfélébbnélkülönfélébb indító okokat tudtak felhozni. Beöthy néhány lapon oly szépen írja le az apáczák életmódját, hogy a kép, melyet elénk rajzol, sem hűségben, sem a színek árnyalatiban nem hagy fenn semmi kívánni valót. De Beöthyt a képzelem megragadó helyei sem térítik le a helyes ösvényről, hogy műve beosztásának széparányúságát megbontsa. Csak addig állapodik meg e vonzó rajznál, mig a magyar széppróza legelső nyomainak hatását néhány nagy, de biztos vonással feltüntetheti s rámutathat a roppant különbségre, mely a középkor s a reformatio műveltsége közt annál élesebb vala, mennél jobban áthatott a katholicismus szelleme ott mindent, s minél inkább absorbeálta az új áramlat itt az irodalmi és társadalmi mozgalmakat. E roppant változásnak minden téren maradandó nyomokat kelle hagynia. A széppróza fejlődése is nagyban megérezte hatását. A papok és a nép közti viszony, ha külső alakjában nem is, benső lényegében mindinkább átalakúl s az irodalom vallásos szine ugyan még jó ideig megmarad, de »megszűnik klastromi lenni,« leszáll az egyetemesen népieshez s a Barlám és Jozafát, meg a Szent Elek legendáit, a hét bölcs világhírű mesegyűjteménye, a Ponczianus váltja fel, a vers tért enged a mulattató prózának, ha szinte csak elvétve, mintegy mellékesen is. A külföldi eszmék áramlata, a keleti mesék gyűjteménye megtalálják magyar tolmácsukat s a mult irodalom és a közélet nyelve közti választófal leomló félben van, az olvasók és írók megszaporodnak, a magyar elbeszélő próza stílje fejlődésnek indúl s a különféle műfajok, iro-