Századok – 1887
Értekezések - JAKAB ELEK: A csáky-gorbói kastély történelmi ritkaságai 151
TÖRTÉNELMI RITKASÁGAI. 157 mutatója kinyomatásának,1 ) amit Magyarország és Erdély törvényszékei és a közönség számára Lipsiai Pál eszközölt s a Tárgymutatót Sámboki János s ő megelőzőleg két püspök szerkesztette. Úttörő az 1581-iki bécsi kiadás volt. Történetírási fontosságát a közlöttek mutatják. Nevezetes jogok s történeti tények bizonyítékai mellett magában foglalja e könyv Kolozsvár összes kiváltságait, melyek megismertetik az érdeklődőt a város polgári alkotmányával, igazgatási és igazságszolgáltatási szervezetével, jogi és vagyoni állásával, egész belső életével. Mint ilyen igen becses forrásmű, minek néhány adatát én is felhasználtam. A benne levő különböző időbeli hivatalos bejegyzések azt gyaníttatják, hogy az egykor a városé, vagy a 3 jegyző u. m. Dióssy, ifj. Heltai Gáspár és Bihari közül valamelyiké volt, talán leginkább Heltaié, mint aki — Szabó Károly szerint — az 1611-iki debreczeni kiadásban részt vett. Ha az 50-es években fedezé föl ezt liberális lelkű birtokosa, bizonyára Jósika-Codex nevet kapott volna az. A történelem barátai ma is szerencsét kívánnak hozzá, s az ifjú főispánban a magyar tudományosság lelkes barátját tisztelik. JAKAB ELEK. *) Czíme ez : Index seu Enchiridion omnium Decretorum et Constitutionum Regni Hungáriáé ad Annum 15 79 usque per Causarum locos distinctum, memoriae usibusque fori maxime utile. Cum Gratia et Privilegio. Debrecini Excudebat Paulus Rheda Lipsensis Anno Dmni MDCXI. 4-drét92. lap.Előlaczímlap és Index,4 számozatlan levél. A czímlap hátulsó felén áll Sámboki János figyelmeztetése az olvasóhoz, melyben mondja, hogy az Indexet Telegdi Miklós pécsi püspök szerkesztette, Mosóczi Zakariás váczi püspök gyarapította, ő pedig kevés változtatással és az ismétlések kihagyásával kiadta ily kelettel. Vale, Calendis Juniis 1581. Viennae . . Ehez Szabó Károly ezen megjegyzést teszi : Ez Index első kiadása: Vienne 1581. 2-rét.« Ennyiben érinti a br. Jósika Verbőczipéldányát jeles bibliographusunk, s az első könyvről megjegyezte, hogy a Verbőczi latin ajánlásához irt jegyzetből kitetszik, hogy с kiadást ifj. Heltai Gáspár kolosvári nyomdatulajdonos és városi jegyző eszközölte, felhasználva a Veres Bálint 1565., öreg Heltai Gáspár 1571. és Laskai János 1589-iki magyar fordításait. Szabó Károly: Régi M. Könyvtár. II. 93. lap.