Századok – 1886

Értekezések - FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ: A történelmi congressus utóhangja 896

906 FEJÉRPATAK Y LÁSZLÓ. nem fejtett ki nagyobb munkásságot ; annak sem mondok ellen, hogy Karacs Ferencz és Miskovits Mózes elég jó rézmetszők voltak; de abban, hogy tökéletesebbet nem alkottak, teljesen ártatlanok. Ennek oka nem bennök, de a haladó korban rejlik, mely ma a technika fejlődött eszközeivel az eredeti oklevelet hűség tekintetében jobban meg tudja közelíteni. Ok a lehető legjobbat, a leghűbbet akarták nyújtani, a mit csak a 30-as évek eszközeivel nyújthattak ; ha ma tennék közzé e táblákat, a technika más eszközeit választanák hozzá. Vannak dolgok, miket honik szempontjából, s vannak, a miket korunk szempontjából kell megítélni. Ha oly dolognak a mi félszázaddal ezelőtt készült, mai hasznavehetőségéről van szó, azt hiszem, csak korunk szempontja lehet irányadó. Hogy miért nem lehet teljesen hű valamely rézmetszet, mely egy oklevélről készült, ha a legnagyobb »szőrszálhasogató pontosság és lelkiismeretes gond« kíséri is az eljárást, s hogy miért hívebb az ugyanarról vett fénykép, ez oly kézzel fogható, hogy bizonyításától mindenki fölmenthet. A czikkíró, a ki foglalkozik oklevelekkel is, tudni fogja, hogy a Horvát István-féle 27 oklevél nem nyújt nagyon sok fajtára példát, hogy csak egyet említsek, oklevéltanunk legtanúlságosabb korszakát, a XII. századot, mindössze két tábla képviseli, nem szólva számos oklevél-fajról, mely belőle teljesen hiányzik. Azt hiszem, a gyűjtemény nagy érdemű összeállítója sem hitte azt, hogy ötven év multán is csak annyira fejlődik a magyar oklevéltan tanítása, hogy a Tudományos Gyűjteményben közzétett táblái az igényeket kielégítendik. A czikkíró is elismeri, hogy a congressusi előadó általjavasolt facsimile-gyűjtemény »égető szükség nálunk.« Miért száll tehát síkra oly animositással az előadó ellen, ki egész higgadtan elmondta annak indokolását is, miért nem felelnek meg a Horvát István-féle táblák a mai kor igényeinek, e szavakkal : »A táblák csekély száma miatt azok nem tartalmazhatnak példát az oklevelek minden nemére, sem formai, sem tartalmi tekintetben; pedig modern igények szerint összeállított facsimile-gyűjteménytől, mely tanítási czélokra készült, ezt követeljük.« Aztán mondta-e a congressusi előadó, hogy az erdélyi szászok által kiadott huszonhét fénykép-tábla mindenben különb a Horvát Istvánénál? Egyszerűen hűség tekintetében nyilvánította jobbnak. Hogy pedig miért közelíti meg hűségben a fénykép jobban az eredetit, mint a legkitűnőbb rézmetszet? ennek indokolását, azt hiszem, a czikkíró úr elengedi. Miért nem alkalmas és nem elégséges e szász fénykép-gyűjtemény a mi tanítási czéljainkra, ezt röviden megmondta az előadó is e szavakkal : »a kiválasztott oklevelek szűk körben mozogván, ismét elégtelenek az oklevelek minden nemének megismertetésére;« teljesen fölösleges volt tehát czikk-