Századok – 1886

Értekezések - FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ: A történelmi congressus utóhangja 896

A TÖRTÉNETI CONGRESSUS UTÓHANGJA. 9 U3 szövegök csaknem megegyező. Az egyik eredeti, a másik másolat ; egyszerű-e vagy hitelesített, a különbségen nem változtat ; mert az eredetinek oly sajátságai, oly tulajdonai vannak, melyeket az egyszerű másolat vagy hiteles átírás, még ha a legutolsó pontig, a legutolsó tollvonásig megegyez is az eredetivel, visszaadni nem képes. Erre a különbségre, az eredeti oklevélnek e tulajdonaira van alapítva az a rendszer, mely csak két főcsoportot ismer : az oklevél külső és belső ismertető jeleit. A mit csak az oklevél eredetije képes felmutatni, az külső ismertető jele ; míg a mit átirat, másolat, kiadás is híven képes visszaadni, mindaz a belső ismertető jelek csoportját alkotja. Csak az nem képes e rendszernek észszerűségét, természetes voltát és egyedüli jogosságát az oklevéltanban felfogni, ki nem eredeti oklevelekből, hanem nyomtatott munkákból meríti tudományát, vagy a ki — nem akarja. Ugy látszik, a czikkíró sem fogta föl e rendszer lényegét, különben nem írna róla így : »nem vagyok képes belátni, hogyan qualificálható »tudományos« fundamentum divisionis gyanánt, azon az oklevelek lényegével semmikép össze nem függő, egészen külső (!) körülmény, hogy t. i. az okleveleknek némely alkatrészei nyomtatásban visszaadhatok, mint példáúl az oklevél irálya, formulái, keltezése stb. s ezek aztán a »critérium internum«-ok, mások pedig nem adhatók vissza nyomtatásban, mint példáúl az anyag, melyre az oklevél írva van, az írás, a pecsét stb., s ezek megint a »critérium extern um «-ok.« A fennebbiekből még az az olvasó is, ki nem foglalkozott oklevelekkel sohasem, megítélheti, váljon összefügg-e ez a felosztás az »oklevelek lényegével« s váljon az »egészen külső körülmény «-tői függ-e ? Hogy pedig e felosztás a legapróbb részletekig keresztül vihető (mit a czikkíró tagad), ennek fejtegetésébe nem is bocsátkozom ; mert a határok épen az eredeti oklevél és a másolat közötti lényeges különbség által oly szigorúan vannak megállapítva, hogy kétségnek helye nem marad ; s a ki ezt Sickel, Bresslau, s az egész új diplomatikai irodalom termékeiből nem látja, az belátni ezután sem fogja. Abban is téved czikkíró úr, midőn azt hirdeti, hogy az oklevelek belső és külső tulajdonairól szóló tan a diplomatikával egykorú, tehát kétszáz éves. Azt nem Mabillon állapítá meg, kinek közkézen forgó, ismeretes munkáját épen czikkíró úr ismertette — akadémiai székfoglaló gyanánt ; hanem felállítója Rassler volt 1711-ben, tehát a rendszer valamivel fiatalabb a diplomatikánál. Sőt sokkal ifjabb, ha tekintjük az ingadozást, melyet a belső és külső tulajdonok határának megállapításánál csaknem másfél szá-