Századok – 1886

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Hagyományos ősmagyar emlékek régi nagy családaink kincstáraiban 1

HAGYOMÁNYOS ŐSMAGYAR F. M J.K К EK tartományban sűrűen einelkedének föl a láng- és füstoszlopok ; a rettenetes Mélac tábornok kíméletet, kegyeletet nem ismert. Feltörette, kiraboltatta a díszes, ódon speyeri dorn császár-kriptáját, lőport rakatott ezen és a wormsi bazilika falaiba, s úgy robbantotta, égettette föl. S nem elégedett meg, hogy a kihalt Pfalzgrafok heidelbergi várárak kapuit, bástyáit lőporral szétvettette : magának a műépítészeti remeknek mondható gyönyörű palotának is — a német birodalom legjelentékenyebb világi épületének, — lángok prédájává kelle válnia. Ha mái- a legműveltebb nemzetek hadseregei azon században így viselének háborút: kiktől láthatott volna emberiesebi) példát, kiktől tanúihatott volna szelídebb erkölcsöket, jámborabb hadviselést a szegény magyar, kinek hazáját Mohács óta török, tatár, német, spanyol, vallon, kurtány, kurucz, labancz, rácz, sőt egypárszor (1657 és 1683—84.) lengyel is dúlta? A császári hadvezérektől : egy Bastától, Buquoistól, Dampierre-től, Montecuceolitól, Spankau, Spork, Gobi), Carafától, Heisertől — ugyan nem ! Még egy Lotharingi Károly, egy Vandemont herczeg hadai is rettenetes öldökléseket, rablásokat, pusztításokat követtek el, a véres század alkonyán. Az erkölcsök, a nemzedékek életén át tartó vandál dúlások, kegyetlenkedések következtében — széltére eldurvûltak, elvadúltak ; a kegyelet, sőt gyöngédség érzése merőben kiveszni látszott az emberek szívéből. Természetes, hogy ezzel együtt elenyészett, kiveszett majdnem teljesen a miiérzék, az ősinek, a réginek tisztelete is. Általános divat volt a rombolás. Ily viszonyok közt még azon kell csodálkoznunk, hogy két századon át úgy szólván folytonos harcz színteréül szolgált szerencsétlen hazánk területén általában fennmaradt, fennmaradhatott valami régi műemlék ! Valójában, eléggé ki nem fejezhető elismeréssel tartozik a tudomány ama kevés lelkeseknek, pusztító századuk ádáz szellemén fölűlemelkedett ama derék ősöknek, a kiknek szelídebb, művelt, kegyeletes lelkéből, azon mindent dúló,és dúlni kívánó időkben is ki nem liait az érdeklődés az örökszép műalkotások, és a tisztelet a régiségek, az ősi hagyományok iránt. Történelmünk mutathat fel ily jeleseket, noha csekély számmal. Ilyen vala például a lánglelkű költő gr. Zrínyi Miklós, kinek csáktornyai várpalotája, — őt meglátogatott külföldi tudósok