Századok – 1886

Tárcza - Irodalmi és vegyes közlések - 656

TÁRCZA. 657 bízattak meg, közelebbről fognak elindulni a Szepesse'gre, Árva megyébe, Erdélybe, hogy még a nyáron át eszközöljék a szükséges fölvételeket. Maga társulatunk is szép liistóriai kopek birtokába jutott, melyek az Életrajzok­ban fognak reproducáltatni. — STELTZER FRIGYES tagtársunk az »Újvidék« jul. 4-iki számában »Kulpin története« czím alatt érdekes történeti tanulmányt közöl, melyben kimutatja, hogy Kulpinvára nem a Bácskában feküdt, hova Szabó Károly Anonymus fordításában helyezi, hanem a Száva balpartján Szerémségben. Ezt a várat, mely Kölpén nevet viselt, foglalták el 1462-ben Ali bég hadai, átkelvén a Száván, ezt Szolimán 1526-ban. A bácsmegyei helységet az ok­iratok Kulpinnak nevezik,s az 1418-iki tatárjárásban felhozott helységnevek ma is megvannak. Ma már Kulpinnak hívják, de ennek az Anonymus-féle külpünhöz semmi köze. — HAZÁNK JEI.ESEI, képes album életrajzokkal »Magyarország szellemi és anyagi művelődésének vezetői és munkásai, arczképekben és életrajzokban« cz. vállalat indúl meg dr. Toldy László szerkesztésében s Klösz György fényképíró kiadásában. A munka czélja, hogy megismertesse azoknak arczképeit, kik hazánk szellemi és anyagi művelődésének vezetői és tényezői. A következő csoportokra oszlik a nagyszabású mű: 1. A parlament. 2. A magyar közélet. 3. A tud. Akadémia. 4. A in. egyetemek. 5. írók, tudósok, szerkesztők. 6. A m. művészek. 7. Az 1885. orsz. kiállítás biz. tagjai. Az előmunkálatok annyira haladtak pár év óta, hogy a díszes munka füzetes kiadása immár megkezdhető. — A STÁJER TÖRTÉNETÍRÓK VISZÁLYA újabb életjelt adott magáról. Márcz. füzetüukben ismertettük ama elkeseredett irodalmi harezot, melyet Leopold v. Beckh-Widmanstetter »Kampf ums Hecht« cz. röpiratában in­dított a gráczi orsz. levéltár igazgatója, Dr. Zahn József ellen. A vita Gráezban, Bécsben s általában a német történetíró körökben nagy port vert fel ; a röpiratot az érdekeltek lefoglaltatták, de akkor, midőn mái­több száz példányát széthordta a posta. így jutott el hozzánk is. Folyta­tását kőnyomatú füzetekben tette közzé a szerző s ennek utolsó ívét mái­nem Gráezban, hanem Budapesten nyomatta. Legelső röpirata viszont Insbruckban jelent meg. »Neue Documente zur Beleuchtung der Stimmung des steirischen Landes-Archivars dr. Josef v. Zahn wider Leopold v. Beck-Widmanstetter« a czíme eme legújabb kiadványának, mely 11 okiratot tartalmaz a viszály újabb stádiumának megvilágítására. Dr. Zahn nem felelt nyilvánosan a támadásra, de a vezetése alatt levő levéltárban azóta nincs mit keresnie л szorgalmas kutató Beckh-nek. Ez az ügy most már a stájer orsz. bizottság elé került. A vitának meg van a maga komikuma is. Beckli-» Doctor mit der eisernen Stirn, genannt von Zahn« névvel tisz­telte meg ellenfelét, aki őt viszonzásul »a pokol fejedelmével« azonosította, a mire Beckh-W. azzal felel, hogy »ha ördög volnék, bizony ő volna az első, a kit elvinnék.« Beckh-Widmanstetter jelenleg hazánkban utazik levéltári kutatások czéljából s társulatunk júniusi gyűlésén vendégünk volt.

Next

/
Thumbnails
Contents