Századok – 1886
Könyvismertetések és bírálatok - SZILÁGYI SÁNDOR: Gindely: Waldstein während seines ersten Generalats 1625-1630. 632
TÖRTÉNETI IRODALOM. 552 súlyoztak. »A császár, mond egy magas állású ember emlékirata absolute mindent akar, a mit Waldstein kér.« De hát kit ne szédített volna el ilyen óriási emelkedés, melyet az emberek butaságának, megvesztegethetőségének, sülyedésének köszönhetett ? S ha már oly magasra jutott, meddig akart még emelkedni ? hol akart megállani ? A personaggio grande — mint Gindely hiszi Lobkovitz — gyanítása szerént egyelőre csak Dél-Németországot akarta megszerezni, »azonban, ha a császári trón valami véletlen által megürülne, az ő serge német királylyá tenné őt.« Ezt Lobkovitz még a letétele előtti időből mondja — de az nem több gyanúsításnál. Visszahelyezése idejéből ismerjük összeköttetéseit Gusztáv Adolffal s Oxenstiernával, de ha látjuk is azokból árúlását, még se tudjuk meg azokból, mit akart. Mert lehetetlen, hogy Wallenstein árúlásával valami nagyobb czélt ne akart volna összekötni. Az, ahogy őt, Gindely jellemzi, — kétségtelenné teszi ezt. Vasakaratu ember volt s erős kézzel hárított el minden akadályt, mely vagyonszerzésének s emelkedésének útját állta. Zárkózott, megközelíthetlen lénye minden bizalmasságot távol tartott magától. Terveit soha senkinek sem árúlta el, s a mit akaratereje, tehetsége, magába zárkózottsága által nem tudott elérni, elérte parancsoló fellépésével. A kiket a császár tanácsosai közül nem tudott megvesztegetni, azokat rideg szigora némította el. Maga a császár is félt tőle. Mert ő nemcsak iránta nem viseltetett a szokásos alázatossággal, hanem a birodalmi herczegekkel szemben is feszesen viselte magát. Csak három emberrel bánt barátságosan ; gróf Schwarzenberggel, Rocci nuntiussal s Lobzelterrel. Szolgáival szemben szeszélyes, hirtelenharagú, de bőkezű volt. Roppant jövedelme képessé tette, hogy császári fényt fejtsen ki, fentartsa sergét, pazar építkezéseket tegyen s még a császárnak is kölcsönözzön. Csak az egyházzal szemben volt közömbös. Némelyek hiszik, hogy ő az akart lenni Németországban, mi Richelieu Francziaországban — a választási koronát örökössé akarta tenni : ezért taposta lábbal a birodalmi rendek jogait. Gindely nem hiszi, hogy ő idegen nagyságért dolgozott volna : csak saját emelkedését tartá szem előtt. De ha Gindely elitéli is erkölcsi értékét, nem érinti sem seregszervezési, sem uralkodói tehetségeit. »Utói nem ért mestermű — mondja — hogy kora legnagyobb sergét az önkényesen kivetett contributiok bizonytalan jövedelméből tartá fenn éveken át. Kortársai közt kiemelkedett gigási alakja, s ha ellenségei Attilával hasonlíták össze, ebben van bizonyos elismerés is.« »Egyébiránt mondja Gindely munkája végén — akárhogy Ítéljenek is fölötte, tekintsék őt puszta önzőnek, vagy olyan embernek, ki saját haszna mellett nagy czélt tűzött ki maga elé, egyet nem szabad feledni :
