Századok – 1886

Könyvismertetések és bírálatok - SZILÁGYI SÁNDOR: Gindely: Waldstein während seines ersten Generalats 1625-1630. 632

632 TÖRTÉNETI IRODALOM. 632 Waldstein während seines ersten Genera,lots im Lichtc der gleichzeitigen Quellen 1625—1630 Von Anton Gindely. Prag, 1886. 1. Band V. 424 II. II. Band 396 II. nagy 8-adr. Az egész roppant terjedelmű, Wallenstein-, vagy helyesebben Waldstein-irodalomban nagyobb apparatussal készült munka, mint Gindelyé, nem jelent meg. Kétségtelenül azzal a szándékkal volt írva, hogy ezt a vitás kérdést : »árúló-e«, vagy »áldozat-e« Waldstein? véglegesen eldöntse : maga bevallja azt s annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a mérleget egyik oldalra lebillentő még pedig arra az oldalra, melyen Waldsteint árúlónak tartják. Sőt Gindely tovább megy — a megjelent két kötetnek az a főfeladata : kimutatni, hogy Waldstein árúlása nem élete utolsó éveiben kezdődik (mint Ranke s Gädeke hiszik), hanem az hosszas pályájának az eredménye, »melyen fokról-fokra emelkedett, mígnem erélye érzetében magát mindenki, még a császár felett is állónak tartotta s óriási terveiben semmi tekintély, semmi hála, semmi kötelességérzet által nem hagyta korlátoltatni.« Más szóval, hogy Waldstein árúlásának csirái már első sikereiben el voltak vetve s hogy azok folytonosan érlelődtek benne : »generälatusa öt első évében képezte magát Wald stein árúlóvá«, mondja Gindely. Erre az eredményre Gindelyt kutatásainak roppantúl felszaporodott anyaga vezette, melyeket a liarminczéves háború történetének megírásában gyűjtött, s melyek túlnyomó nagy részben az eddigi kutatók előtt ismeretlenek voltak. Hiszen, a kik Waldstein árúlásának kérdésével foglalkoztak, nem mentek vissza szereplésének első évéig, csak azokat az időket, az 1630—34 közti éveket tették behatóbb taníümány tárgyává, melyeket Gindely még meg sem írt, mint Hurter, ki a bécsi levéltár adatait dolgozta fel, természetesen a maga módja szerint; Hildebrand, ki a svéd levéltárakból publicálta Waldstein összeköttetéseit 1631-ben Gusztáv Adolffal s 1633-ban Oxenstiernával, melyek ránézve valóban igen terhelők, s mint a többiek valamennyien, kik ezzel a kérdéssel foglalkoztak. S nemcsak a maga szempontjából, hogy nagy munkájában: a »Harminczéves háború történetében« ne legyen kénytelen excursiókkal, bizonyításokkal megszakítni az elbeszélés fonalát, hanem átalán az egész vitás kérdés tisztázására a leghelyesebb útat választá Gindely. Mert a Eörster-féle felfogásnak, hogy Waldsteint a végső elkeseredés hajtotta árúlásba, s Ranke nézetének, hogy nagyravágyó terveivel nemesebb, eszményibb czélokat kötött össze, tarthatatlanságát csak úgy lehetett kimutatni, ha sikerűi azt bebizonyítani, hogy nem az utolsó években lett Waldstein