Századok – 1886
Értekezések - LOVCSÁNYI GYULA: Adalékok a magyar-lengyel érintkezés történetéhez - IV. közl. 590
A MAGYAR-LENGYEL ÉRINTKEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ. 605 nappal később Uj-Yladiszlávon találjak, hol Nackel község oda Ítélése miatt tartózkodván, egyúttal a friedlandi polgármester és ügyész biztatásából Lengyelországba rabolni indúlt négy lókötőtől a rablott lovakat elszedi s az esetről levelet állít ki.1) A konstanczi zsinaton, tudva levő, a magyar és lengyel nemzet egy csoportot képezett. Zsigmond a lengyel királyhoz 1417-ben adott levelében dicsérő elismeréssel nyilatkozik a lengyel küldöttek magatartásáról ; s minthogy általok értesült a török küldöttségnek szövetség kötése czéljából való megérkezéséről, felkérte Ulászlót, hogy tárgyaláskor oda hasson, miszerint a törökkel 5 vagy több évi béke köttethessék magyar részről.2) Okot erre az szolgáltatott, mivel Hervója Spalató herczegségétől megfosztatott ; ügyét előbb a lengyel király elé bocsátá azon kéréssel, mondana Ítéletet. De a küldöttség, mely nála járt, nem elégíthette ki igényeit, s Hervója most a törökhöz fordult. Yladiszláv igyekezett a kérésben eljárni, de a közbenjárásnak nem volt eredménye, s Yladiszláv a lublyói szerződésnél fogva legalább Moldvát, Havasalföldet tartá szükségesnek védő szárnyai alá fogadni, midőn 1415. pünkösd táján Sándor vajda hódolatát neki bemutatá. Zsigmond nem sokat gondolt ezzel és szívesen közvetítő továbbra is a lovagrend és Yladiszláv közt a békét, nem mulasztván el a közvetítésből magának tőkét csinálni, midőn követeié, hogy a lovagrend a Szepességet váltsa ki a lengyeltől, fogadja el birtokait Zsigmondtól hűbérül és Neumarktot adja át a lengyeleknek. De a közbenjárásnak nem volt eredménye ; hogy Zsigmond 1419. szeptember elején Sandeczben Ulászlóval személyesen találkozott •— mikor őt Yladiszláv nejével kibékíté — annak oka főleg az, mert a cseh ügyek őt ennek barátságát tovább fentartani kényszeríték, s a német lovagrend is adott panaszra okot, egyik tagja (Yalerod) és Borbála szerelmi viszonya által, s így történt, hogy már 1418-ban szabadabb kezet engede a lengyelnek, .ki a Storossbergen kötött egyezségen s békén kívül, a pápa vagy Zsigmond által eszközlendő minden egyéb intézkedései ellen tiltakozott. 3) És csakugyan a lengyel király és német rend közt létesült további kötéseknél nem találjuk Zsigmond nevét megemlítve, az 1423-iki szepesi találkozáskor pedig a kötött szerződésben már teljesen mellőztetett a két király által a német rendnek ügye, s annál szorosabbra füzetett a csehek elleni közös eljárásuk, miről Ulászló a pápához 1423. szept. 28-án adott levelében eré-9 Ugyanott 41.1. 2) Monum. II. 42. 43. 1. 3) Monum. II. 44. 1.