Századok – 1886
Értekezések - DEMKÓ KÁLMÁN: A magyar-cseh confoederatio és a beszterczebányai országgyűlés 1620. - II. közl. 109
* 140 KÖPCSÉNYI GlfÓF LISTI LÁSZLÓ. reá vonatkoznak, politikai ármányokat szőtt s a Wesselényi-féle összeesküvés előjátékában jelentékeny szerepet vihetett. »Listius uram beszédjének — írja Vittnyédy 1663. január 2-án — olyan kimenetele lehet, mint az mely vadászok az korcsmán megitták volt az medvebőr árát, mely az erdőn sétált, sok víz megyen addig az Dunán alá, és nyugodjék meg abban, az udvar nem jól contentus vele és nyílni kezd szemek az embereknek, és én igazán írom, nem tudom, mi vége leszen az ö sok gonoszságainak.«1 ) E szavak elég homályosan hangzanak, de lia tudjuk azt, hogy gróf Listi Lászlót 1662-ben lefejezték, Listi János pedig nem csak barátságos viszonyban állott Zrinyi Miklóssal, de fia, az ifjú János, a bán zászlója alatt s talán mint apródja annak oldala mellett harczolt, 2) be kell látnunk, hogy csak is egy harmadik Listiről lehet szó, a ki nem volt, nem lehetett más, mint az adoptált Lászlófi György. Mint Vitnyédynek 1663. január 20-án írott leveléből sejtenünk lehet, Nádasdyval egyetértőleg Zrinyi Miklós ellen fondorkodott s a hűséges Vittnyédy mindenről jól levén értesülve, szorgalmatosan igyekezett megnyugtatni urát, törekvéseik hiábavalósága felől. »Listius uram dolgában — írja Vitnyédy — úgy látom, nem reflectálta magát Nsgod előbbi nekem írt levelére, a hol azt írta Nsgod, hogy már Nádasdy bizonyosan elhitette magával, palatínus lészen és az judex curiae-séggel is osztoznak, arra írtam, olyan ez iránt való reménysége, mint az korcsmán részegeskedő vadászoké, kik az medvét meg se lőtték és bőrét eladták, úgy tetszik az Nsgod írására talán nem aeuigma ez, megtörténhetik az, még előbb eltemethetik azt az jámbort, az ki más halálával várja és reményli az promotiót, noha egyébiránt corruptio uni us est generatio alterius.« 3) Vitnyédy ez alkalommal jó prófétának bizonyúlt, mert Lászlófi illetőleg Listi nevével többé nem találkozunk, s minthogy a Wesselényi-összeesküvés lefolyása alatt soha nem is említtetik, bebörtönöztetése már ez időtájban történhetett s midőn 1679-ben meghalt,4) befordították a czímert a nagyköpcsényi Listi-nemzetség sírboltja felett s alig száz esztendős zajos szereplésük után végkép letűntek a történelem színteréről. KOMÁROMY ANDRÁS. ') Vitnyédy István levelei II. k. 23. 1. Magyar Tört. Tár XVI. 2) U. o. Vitnyédy ifj. Listi János által sátort, lovat kéret magának Zrínyitől. 1663. szept. 17. írott levelében. 3) Magy. Tört. Tár. XVI. 25. 1. 4) Kornéli J. »Históriáé liung. fragmenta« 348. 1.