Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. BOROVSZKY SAMU: A longobárdok vándorlása - IV. közl.

TÖRTÉNETI CONGRESSUS. 47 M. Tud. Akadémia kiadványai jönnek tekintetbe. A történelmi bizottság munkálkodása vetette meg az alapját a modern magyar történetírásnak. Ha az alap hézagos, ha sok helyütt fölösleges melléképületeket látunk is : az alap tényleg meg van vetve. Vi­szont a Magyar Történelmi Társulatnak érdeme, hogy a magyar közönséget közelebb hozta a dolgozó körökhez, közvetítette a történet ismeretét, fölébresztette az olvasási kedvet, ébresztett s a hol kellett, lelkesített. Szerényebb körben, még szerényebb eszközökkel, de becsülettel működtek vidéki társulataink, melyek­nek csak az a hiányuk, hogy nem lévén a középponttal össze­köttetésben , nélkülözik a rendszeres tudományos működéshez szükséges segédeszközöket. Ezen a bajon segíteni kell. Után­zásra méltó példa a szászok honismertető egyesületének mozgé­kony, eleven tevékenysége, melylyel szemben az erdélyi muzeum­egylet s társulatunk kolozsvári választmánya szunnyadozni látszanak. E tényezők között a M. T. Akadémia kiadványait kell első sorban figyelemre méltatnunk. Az Akadémia Monumentái négy nagy osztályra oszlanak Az első osztályba tartoznak a Diplomatariumok 26 kötetben, a másodikba a Scriptores 32 kötetben, a harmadik osztályt képe­zik az országgyűlési emlékek ; Magyar Országgyűlési Emlék van kilenez kötet, Erdélyi tiz kötet ; a negyedik osztályba tartoznak a diplomácziai emlékek, még pedig van az Anjou korból három kötet, Mátyás király korából pedig négy kötet. A magyar Törté­nelmi Tár 24 kötete s a Magy. Tört. Társ. kiadásában megjelent hét kötet Történelmi Tár a kisebb források közlését közvetítették. Ezekhez járul még több önállóan feldolgozott munka is .• Rupp Jakab Budapest-je, Pesty Frigyes Szörényi Bánsága, Eltűnt Vár­megyéi, Várispánságai, Wenzel és Péch Antal Bányászattörté­nete, Thaly Ocskay-ja. Ha a Monumenták tekintélyes sorozatán végig tekintünk, azt látjuk, hogy a Diplomatariumok között 12 kötet Árpádkori okmány­tár van, mely a Fejér György Codex Diplomaticusával együtt, to­vábbá Knauz Monumentáival és a zágrábi Akadémia kiadványai­val, a Hazai Okmánytárral, és Oklevéltárral, Kubinyi Árpádkori okleveleivel s a Zicby és Károlyi családok oklevéltáraival együtt meglehetős complet anyagát adja az Árpád-korszaknak. Egyelőre nehezen valósítható dolgot hoznék javaslatba s az okleveles anya­got illetőleg nagy részben fölösleges is volna, ha azt indítványoz­nám, hogy a Monumenta Germaniae módjára az összes Árpád­kori anyag adassék ki újra. Első s elengedhetlen követelmény, hogy valamennyi Diplo­matarium és kutfő-editio részletes és jó index-el legyen ellátva.

Next

/
Thumbnails
Contents