Századok – 1885

I. Értekezések - DEÁK FARKAS: Adatok a török-tatár rabok történetéhez - II. közl.

A TÖRÖK-TATÁR КАПОК TÖRTÉNETÉHEZ. 661 Mindezek mellett a váltságdíjak beérkezése mind csak nehezen érkezett, a rendkívüli, fejedelmi, országos segítségekbe való reménység mind távolabb tünedezett s mikor aztán látták s meghallották, hogy 1661. junius hónapjában Béldi Pál is haza ment, egymásután szép csendesen nyilatkozni kezdettek, hogy jószágaik örök áron való eladásába is beleegyeznek. És most, midőn az utolsó eszköz kimerítéséről is meg emlékezünk, önként nyomul előtérbe a kérdés, hogy vaijon a kapitulált 10,000 keresztyén rabból hány került haza? Valóban érdekes volna megtudni és összeszámítani, hogy hány rabnak neve maradt fenn a szétszórt levelekben, emlékírásokban s más okiratokban, alig hiszem, hogy ezek száma meghaladja az ezeret; de fel lehet tenni, hogy sokkal több ama megszabadúltak száma, kiknek nevei nem jutottak hozzánk, részint mert jelentéktelenebb emberek voltak s kiváltóik sem tartoztak a szereplő emberek közé. Látjuk ugyan, hogy 10—15 év múlva is vannak még élő rabok, kik a hazajövetelen, kiváltatáson ábrándoznak, kiknek szülei, rokonai s barátjai is elhaltak már, bizony csak nehezen akadt valaki, a ki az elaggodt, munkaerejében megcsökkent elrongyollott hitvány rabért megadta vagy megszerezte azt a néhány tallért, melyért már akkor szívesen elbocsátották, hogy hazamehessen mint koldus s még egyszer szétnézhessen hazája téréin, hol egykor mint ős törzsökös magyar nemes ember csillogó remények közt fogott fegyvert a nagyralátó II. Rákóczi György érdekében. A megfontolatlan bűnös katasztrófa lezajlott eredménye csak szenvedés, romlás, pusztúlás volt. A haza tértek számát illetőleg pedig szívesen csatlakozom az optimizmushoz s hiszem, hogy váltságdíjon, szabadság, ajándékozás, szökés s még lehető más utakon az elfogottaknak legalább fele visszakerült a hazába, de a másik fél bizony soha se jött vissza s még most 200 év után is szomorúan gondolhatunk a nagy politikai vétségre s szegény oda maradt keresztyén hazánkfiainak pogány sorsára. geti Önéletírásában 506 lapon, és Sidó-várában 1657. nov. 17-én egy levelet ír alá. Lásd. Tört. Tár. 1882. évf. 599 lap s ugyancsak ott a 609-ik lapon is róla vau szó; Damokos Péter más helységben más tatáirabja. Lásd u. o. 614 1. Végre Damokos Ferenez névvel is találkozunk a rabok közt. Melyikkel történt az orr, fül csonkítás, nem tudom, báró Orbán Balázs szép históriát, Jókai Mór regényt is írt róla, de sokkal érdekesebb volna, ha a tisztelt család illető tagjai felküldenék leveles ládájukat a Tört. Társulathoz, hogy az esetet híven dolgoztatná valamelyik tagja által, mert a mint élő családtagoktól értesültem a levéltárban találhatók ide vonatkozó adatok. Deák Farkas.