Századok – 1885

I. Értekezések - DEÁK FARKAS: Adatok a török-tatár rabok történetéhez - II. közl.

A TÖRÖK-TATÁR КАПОК TÖRTÉNETÉHEZ. 659 év múlva is adósnak mondja magát sarczában s így Vitéz Gábor és mások is. Természetes volt, hogy keresztyéni könyör adományokért és kegyes ajándékozásért is számosan folyamodtak az ország főuraihoz, legelső helyen II. Rákóczi Györgyhöz, ki Balog Máté nevű ügynökét beküldvén, néhány udvari emberét, cselédjét ki is váltotta, de egyáltalában sokkal kevesebbet tett, mint a mennyit tehetett volna, s mint a mennyit a rabok s maga az ország népe és párthívei is vártak tőle ; de látta a borús fellegeket pályája egén tornyosúlni, belátta, hogy csak folytonos háború közt élhet, félt kiadni készpénzét s aztán csakhamar el is pusztáit 1660. május hóban. Szintén Kemény János is részint trónkeresési költségei és hadjáratai, részint kora halála miatt (1662. febr.) sokkal kevesebbet tett, mint a mit kilátásba helyezett s minden valószínűséggel szándékolt is. Hogy Apafii Mihály mit tett e téren, megvallom e részben adatokkal nem rendelkezem. Teleki Mihályról sem maradt e részben sok adat. azt látjuk, hogy közbenjárás utján a mit lehetett megtett. Valósággal úgy volt-e, vagy csak a véletlen játéka, de tényleg legtöbb adat maradt fenn Béldi Pál tevékenységéről, számos rokonát és sok szegény embert szabadított meg ; igaz, hogy sokat tett cselédjévé s erősen kötelezte őket hű szolgálatra, de elég az hozzá, a pogány kézből kiszabadította s bármily szigorú és pénzszerető ember volt, kétlem, hogy a váltságdíjat csak egy is megtérítette volna, legfennebb leszolgálták a hogy lehetett, aztán kihaltak az adósok sorából. A jövedelem gyűjtést rendelték meg először Vitéz Gábor, Domokos Tamás, Putnoki Zsigmond s mások is. Egyenes pénzgyűjtést csak keveseknél látunk, csak is Kemény János, Apafii Mihály, Komis Ferencz, Barcsai András esetében, kik 1659-ben már mind haza kerültek. Természetes azonban, hogy az évi jövedelmek összegyűjtése felette lassan haladt, az idő telt, a szegény rabok türelme fogyott s igy apródonként kezdtek jogot adni jószágaik elzálogosítására, de még a végeladásra nem. »Miért engedném jószágocskám örök eladását — írja Putnoki s mások is — hisz akkor semmit se nyernék, ha haza mennék is csak koldúsbottal kellene járnom házról-házra, falurólfalura, mivel táplálnám magamat vénségemben?« Bár sok igaz volt e nyilatkozatban, kissé még is ridegnek találom, hogy hazájáról, szülőföldéről így beszél valaki, habár elkeseredett rab is ; s még inkább kimagyarázható volna, ha nejéről gyermekeiről volna szó, kiknek számára jószágát okvetetlen megakarná tartani, de a mint leveleiből tudjuk a jó Putnoki már 50 Egyetlen kis rendelését ismerem, melyben az udvarhelyi barátoknak meghagyja, hogy bizonyos özvegy asszonynak fia kiváltására gyűjtött, s nála letéteményezett pénzét azonnal kiadják,