Századok – 1885

I. Értekezések - DÉCSÉNYI GYULA: Thököly Imre és Wesselényi Pál mint vetélytársak - II. közl.

TÖRTÉNETI IRODALOM. 617 »Ez, uram, már nemcsak titkos practica, hanem már ugyan nyilván való dolog«, írja Thököly Telekinek szept. 27-én, körülményesen túdósítva őt a fordulatról. Adhatunk-e teljesen hitelt jelentésének, vagy nem, bajos eldönteni. Ugy tűntetni fel AYesselényit, mint a ki az erdélyi befolyásnak esküdt ellensége s minden erejével ennek megrontásán munkálkodik, ez kezdettől fogva kedvencz vesszőparipája volt Thökölynek, a ki nem szűnt meg folyvást azon nyargalni. Anyagot bőven szolgáltattak erre egyes kifakadások, miket az üldöztetése miatt Erdély ellen elkeseredett pártvezér egyes meggondolatlan pillanataiban közrebocsátott, s mik szájasabb hívei, egy Szini, Hamvai által, saját keserűségeikkel bővítve, ép oly meggondolatlanül szélnek lőnek eresztve. Ezeket nem mulasztotta el Thököly gondosan összegyűjteni, és saját czéljaira okosan felhasználni. Ilyen nyilatkozat lehetett az is, melylyel most foglalkozunk. Valami alappal kell hogy bírjon Thököly ebbeli tudósítása, mert a vádak soha ily határozottan hangoztatva még nem voltak. Ha csakugyan megtörtént, csak vigyázatlanságra mutat Wesselényitől, a ki, hogy kétségbeesett helyzetéből kimeneküljön, minden eszközt megragad, nem gondolva meg, hogy csak saját elmerülését sietteti kapkodásával. Komoly, tudatos tendentiát keresni Wesselényi szavaiban nem volna czélirányos. Az erdélyi befolyás, s az a rendszer, melyet Teleki inaugurált a bujdosók kormányzatában, minden gyöngesége s nagy hiányai mellett is, ez időszerint egyedüli támpontja volt az ellenzéknek, melyhez magát megvetve, megújíthatta támadását a7, absolutismus ellen, s a legrosszabb esetben is annyi előnynyel bírt, hogy leveretés esetén biztos menedéket nyújthatott az elégűletleneknek. A nemzeti ügyet ezen befolyás korlátai alól i'elszabaditni, s önerejéből, korlátozás nélkül vinni előre, czélja felé, minden bújdosónak legfőbb vágya volt, magának Thökölynek is, a ki pedig állásánál fogva is természetszerűleg képviselője volt az erdélyi politikának. De minden józan belátású hazafi tisztában volt azzal, hogy e nagykorúsításnak ideje még nem jött el. Mindaddig, míg a nemzet egyértelmű részvétele biztosítva nincsem míg a török pártfogására s a franczia segítségre egyedül az erdélyi protectió aegise alatt lehetett kilátás, ezt a protectiót elútasitni nemcsak hogy nem lett volna eszélyes, de egyenes károsan hatott volna az egész ügyre. Főleg akkor, midőn a tétlenséget s meddő viszályt megunt seregben a harczi tüzet lehangoltság és a hazamenetel vágya kezdte elfoglalni, egyértelmű lett volna ez az alapkő kimozdításával, mely szükségkép a nemzeti ellenállás óriási, évtizedes munkával fölépített bástyájának rombadőltét vonta volna maga után. Nem is tehető fel a politikai eszélyesség