Századok – 1885
I. Értekezések - TORMA KÁROLY: Adversariak Bethlen János történetéhez
448 TÖRTÉNETI IRODALOM. 430 másnap volt az ünnepélyes beszentelés, aztán pár nap inulva a requiem benn Párisban a Notre-Dame egyházban, melynél fényesebb halotti ünnepélyt a XVII-ik század alig látott. Hogy aztán a király által helybenhagyott bronz síremlék elkészült a st-denis-i templomban, a végleges nyughelyre tették a drága tetemeket, 1675. nov. 21-én, az úgynevezett Valois kriptába s minden évben halála napján, azaz jul. 27-én megemlékeztek róla. Minden olvasóm azt gondolja s magam is hittem volna — ha az ellenkezőről nem lett volna tudomásom, hogy a nagy Turenne azóta a St. Denis-i székesegyházban aluszsza örök álmait ; de nem, hiszen a kik Párisban voltak, emlékezhetnek, hogy sírját ma az Invalidusok templomában mutogatják, hol egyszersmind I. Napoleon hamvai is pihennek. Turenne hamvai ugyanis csak 118 évig nyugodtak a királyok koporsói közt. Ekkor ugyanis 1793. augusztus 2-án, a rémuralom fénykorában, a forradalmi convent egy rendeletet adott ki, hogy a st denisi templomban lévő királyi és főúri limlomokat, hamvakat, csontokat ki kell hányni s azt a sok jó ólom-koporsót oda kell adni a katonaságnak, hogy öntsenek golyót belőle. Ennek következtében a kiküldött biztosok, a franciad-i elöljáróság (így nevezték akkor St-Denis községét) s néhány nemzetőr és önkénytesen vállalkozó végrehajtották a rendeletet 1793. október 12-én. Az egyház közelében egy gödröt ástak s oda hordták a koporsókban talált hulla-maradványokat. Ide kerültek volna bizonynyal Turenne hamvai is, de másként történt ; mikor koporsóját felnyitották, az egész tömeg nagy bámulatára Turenne testét a maga teljes épségében találták. Első pillanatra még a nagy hazafiak is megdöbbentek s valaki bátorkodott indítványozni, hogy tekintve e csodálatos esetet, hagyják érintetlen e koporsot s temessék el újra — de már erre a tömeg kiabált, hogy: »Nem, nem, csak menjen a többi után ; hiába emlegették nagy érdemeit, katonai erényét, hazafi hűségét, a hős polgárok gödörbe akarták dobni, végre egy biztos így szólt: »Polgárok, én a természetrajzi muzeumnak alőre vagyok és ezt a természeti tüneményt, hogy ez az emberi test 118 évig épen megmaradt, oly nevezetes dolognak tartom, hogy a tudománynak nagy veszteségére lenne, ha ez esetet fel nem világosítaná« stb. Ez aztán hatott a polgárokra, persze, természeti tünemény, tudomány stb. nagyon lélekre és értelemre ható dolgok voltak, de persze csak annyiban, hogy hozzon az illető polgár egy fa koporsót s vigye el a testet, de az ólom-koporsó az államé. 1796-ban aug. 2-án már kissé más világ volt Erancziaországban s Isere megye képviselője Dumolárd úr így szólt a parlamentben : »A törvényhozó testület előtt semmi sem idegen, a mi a franczia becsületet illeti. A napokban a ».Tardin des plan-