Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. FRAKNÓI VILMOS: II. Ulászló királylyá választása - I. közl.

22 II. ULÁSZLÓ Ugy látszik, azonnal Mátyás halála ntán érintkezésbe lépett Ulászlóval. Közvetítőül Pernstein Vilmos csehországi főmarsall szolgált, a ki áldozatkész lelkesedéssel karolta föl uralkodója ügyét, a magyar és a cseh korona egyesítésére nyíló alkalmat. Ulászló bizonyára készséggel hatalmazta föl a váradi püspököt, hogy méltóságok és adományok ígéretével lekötelezhesse a magyar urakat. Az egyének és viszonyok ismerete megköny­nyítette czélja elérését. S ez csakugyan, ismerve Bakocs Tamás győri püspöknek hatalom és befolyás utáni vágyát, azt az Ígére­tet tette neki, hogy a mikor ő a szerzetes öltönyt fölveszi, a can­cdlárságot részére ki fogja eszközölni.2) Zápolyai István, úgy látszik, maga szabta meg a csatlakozás föltételeit. Azt kivánta, hogy Ulászló, lia a magyar trónt elnyeri, mindjárt uralkodása első évében, Lublin és Podolin várakat, a hozzátartozó mezővárosokkal és uradalmakkal, valamint a lengyel koronától visszaváltandó tizenhárom szepesi várost, örök tulaj­donúi, adományozza neki ; továbbá, hogy a zálogjogczímen Mátyás választásának lehetetlenségét, Ulászlóhoz csatlakozott, és erőfeszítéseket tesz, hogy az urakat részére vonja. (Ezen jelentése nincs meg ; de utal rá május 22-iki jelentésében.) Május 25-ikén pedig jelenti, hogy a váradi püspök »inkább eszességével, mint tekintélye által kivitte, hogy a magyar urak a cseh király megválasztatását tartják legkívánatosabb­nak.« D. E. IV. 201. 204. l'ernstein Vilmos, harmincz évvel utóbb, (1520 augusztus 13-ikán) Zsigmond lengyel királyhoz írt levelében kiemeli, hogy Ulászlót a magyar trónra főleg az ö buzgalma és áldozatkészsége segítette. Senki más, mint ő — úgymond — ezt az érdemet nem igényelheti. Saját pénzével nyitott neki utat Magyarországba. Nagy összegeket kölcsö­nözött, melyek egy részét a királynak adta, másik részét azoknak, »a kik által alkudozott.« Palacky, a ki e levelét idézi, egyszersmind föl­hozza Ulászló király 14 90 május elsején kelt oklevelét, a melyben Pernsteinnak "tőle kölcsön vett 24,000 arany forintért elzálogosítja Frauenberg várat és uradalmát. Ugyancsak Palacky idézi a váradi püspöknek 1490 junius 26-ikán Pernsteinhoz írt levelét, a melyből kétségtelen, hogy Pernstein szolgált a püspök és a király között közve­títőül. (Palacky i. m. 335 és 337. Jegyzetek.) 2) 1494-ben, János váradi püspök, akkor már ferenezrendü szer­zetes, maga beszélte a teanoi püspöknek, a pápa magyarországi köve­tének, hogy ő bírta rá Bakocsot, a cancellárság Ígéretével, a csatlakozásra. (A pápai kövét 1 4 94. augusztus 2-iki jelentése a velenczei könyvtárban.)

Next

/
Thumbnails
Contents