Századok – 1885
I. Értekezések - KOMÁROMY ANDRÁS: Karancsberényi báró Berényi György élete és politikai működése 1601-1677.
152 KAliANCSBERÉNYl BÁUÓ BEKÉN Y! GYUUGÏ szólag több előnyt biztosított számára: ily körülmények között bármily ügyesen járt légyen is el Berényi küldetésében, nem volt képes Rákóczit a fegyver letételére bírni. — A koezka elvettetett s Rákóczi midőn visszautasítá Leopold békítő kísérleteit, egyszersmind bevágta maga előtt a visszavonulás útját. Győznie kellett minden áron vagy megbalni. A végzet ez utóbbit tartá fenn számára. Önként értetődik, lmgy a fejedelem ezeu elhatározásával szemben — Beréuyi küldetésének minden tekintetben nagyon kevés sikere lehetett, s midőn Rákóczi tíz ezer embert küldve a havasalföldi vajda segítségére — megkezdéa támadó hadjáratot a török ellen, belátta, hogy az ő jelenléte teljesen felesleges Erdélyben, s ez értelemben tett jelentést Leopoldhoz. — így alakúiván a körülmények, Leopold 1659. nov. 6-án írott levelében meghagyta neki, hogy mindent l'ólbc hagyva siessen hazafelé s tegyen kimerítő jelentést a dolgok állásáról. •— A további fejleményeket ösmerjük. Barchay a törökben s Rákóczi szerencse csillagában bízott, a mely azonban napról napra homályosodni kezdett s a fejedelemnek éreznie kellett hogy elvész az egyenlőtlen küzdelemben. — De fölkíván maga ellen a végzetet, bátran ment sorsa elébe mint egy tragikai hős. — Erdélyt elözönlik ismét a török hadak, Rákóczi még egy ideig változó szerencsével harezol, de 1659. május 22-én csatát veszítve végkép letűnik a világtörténelem színpadáról. — Halálával Leopold is elérhette a mi után törekedett s Szatmár és Szabolcs vármegyéket Souches tábornok elfoglalta. De szomorú nyereség volt ez nemzetünkre nézve : Várad birtokába került. — E fontos végház elestével lehullott a fátyol, mely eddigelé a török czélzatait takarta s a bécsi udvarnak is föl nyílt a szeme, de már későn. Rövidlátó, esztelen politikát követtek s bukni hagyták Rákóczit, hogy, meghosszabbíthassák neliány nappal a törökkel való békét. — Es e néhány nap — mert bátran nevezhetem így azt az időközt — mely Rákóczi halálától a török béke fölbomlásáig lefolyt, Várad elvesztésén kívül, Erdély tökéletes fölprédálásába s temérdek magyar vérbe került. De lia a bécsi udvar intentiói, a mint láttuk Rákóczival szemben teljesedésbe nem is mehettek, ennek oka bizonyára nem Berényi György volt. — О megtette a mit tehetett s hogy Leopold tökéletesen meg volt elégedve követ-járásával, sikertelensége daczára is, bizonyítja az a körülmény, hogy az 1660-ik év folyamán Berényit a királyi ítélő tábla bárójává nevezve, minden fontosabb állam ügyekben igénybe vette tanácsát. — Nem sokkal utóbb, miként gróf Róttál Jánosnak egy hozzá intézett levele bizonyítja, es. kir. tanácsos lett, s mind a hadi, mind a politikai események létrejőve telében jelentékeny tényező vala.