Századok – 1885
I. Értekezések - KOMÁROMY ANDRÁS: Karancsberényi báró Berényi György élete és politikai működése 1601-1677.
К ARANCSB ERÉNYI BAKÓ BERÉNYI GYÖRGY kereszténységet végromlással fenyegetik. Mert igaz ugyan, hogy most a török haderő nagyobb része távol van Erdélytől s Rákóczinak talán sikerűlend is versenytársa felett győzedelmeskedni, de ez még igen korai öröm leune. — A török bizonyára nem marad sokáig nyugodt szemlélője az eseményeknek, s ha egyszer — a mi bizonyosnak vehető — felülkerekedik, Rákóczit elűzi fejedelemségéből — s Erdélyt a kereszténység kimondbatlan kárára, miként a két Oláhországot zsarnok módon fogja kormányozni. — Nagyon rosszúl van értesülve Rákóczi, ha azt hiszi, bogy a török az ázsiai lázadással lévén elfoglalva — az erdélyi ügyekbe nem avatkozhatik. — Leopoldnak biztos tudomása van arról, hogy az egész török birodalomban békesség uralkodik, s a nagy vezér 60 ezer emberrel Konstantinápoly körül tartózkodik. — Iliű remény tehát a győzelem sikerében bízni — s az egyedüli mód, mellyel Rákóczi mind magát, mind nemzetét megmentheti a végső veszedelemtől, a békének haladéktalan megkötése. A mi Erdélyben lévő összes javait illeti, Leopold minden módon oda fog működni s e czélból már Barchayhoz is küldött, hogy a török —- a fegyver letétele után azoknak zavartalan birtoklásában őt ne háborgassa. — De tudnia kell Rákóczinak azt is, hogy korántsem a pogány, de csupán Barchay Ákos akarja őt kiforgatni erdélyi jószágaiból, hogy legyen miből fizetnie a török adót. — Ez tehát csak újabb érv a fegyver letétele mellett, a mit ha megcselekszik a fejedelem, Leopold egész házával együtt pártfogásába fogadja, ellenkező esetben még tartományaiban sem fogja őt megtűrni. Miután Berényi ezeket bőven declarálta volna, át kellett térnie a két vármegye ügyére. Határozottan rosszalja Leopold Rákóczinak azon eljárását, hogy, bár a Radoltli Kelemennel kötött szerződésben kötelezte volt magát Szatbmár és Szabolcs vármegyék átengedésére, mindazonáltal alaptalan kifogásokkal élve, kötelezettségét mai napig sem teljesítette.— Ha pedig azt vetné ellen Rákóczi, hogy az említett szerződésnek Leopold sem tett volna eleget, figyelmeztetni kell őt — hogy Leopold a két vármegye átengedése fejében csupán arra kötelezte magát, hogy 1-ször : e vármegyének minden jövedelmét Rákóczinak engedi, 2-szor : Szatmár és Kálló várak őrségét sajátjából fizeti, 3-szor : a megyéket, a törökkel való harezok megszűnte után, visszaadja Rákóczinak. — A Radolth Kelemennel folytatott további tárgyalások pedig — nem bírtak kötelező erővel, s csupán Leopold tetszésétől tétettek függővé. — Minthogy azonban Rákóczi bízva abban, hogy a török ismét kegyelmébe fogadja, a szerződés teljesítését ettől tette függővé, másrészről pedig a nevezett vármegyékben a hadsereg feletti főhatalmat kivéve, minden egyéb