Századok – 1884

III. Állandó rovatok - Folyóiratok szemléje - 904

TÁRCZA. 905 szónoki pályájáról értekezik. Irányi István »A tiszai határőrvidék« történetét új kiadatlan adatok alapján állítá össze : e hatodik közlemény a szervezési munkálatokat ismerteti. A tartalmas füzetet Rettegi naplójának egy igen érdekes fejezete (1 7 G2) zárja be. — Az Egyházművészeti Lap novemberi füzetében Majláth Béla tekintettel Némethy Lajos czikkére (inely a X ik füzetben jelent meg), felel a kérdésre, »milyen volt a nyulak-szigetbeli apáczák pecsétje« s bemutatja az Arch. Ert. 1877-iki évfolyamának 111 -ik lapján közlött pecsétet s három cz apáczák történetére vonatkozó okiratot közöl. Következik a Gilde de St. Thomas et de St. Luc congressusáról a III-ik e's befejező közlemény a szerkesztő tollából, folytatván a kirándúlások gazdag eredményeinek leírását. Ugyancsak a szerkesztő befejezi szemléjét az országos ötvösmü-kiállításról, mely természetesen annak egyházi részére terjedt ki s e tanúlságos czikkhez sok szép metszet van csatolva, részletesebben a yáradi ainpolnát s a Kárász Géza tulajdonát képező keresztet vázolván. A rövid közleményekben a Soyter-féle árverésrő van szó. Az »irodalom« Paulus munkáját ismerteti a inaulbronni cistercita apátságról. A vegyesek rovata apró híreket közöl. — A Figyelő novemberi füzetében Aba.fi Lajos Édes Gergely és fia Albert életét s munkásságát festi, Jancsó Benedek a Mondolat-pert ismerteti s Csaplár Benedek folytatja Eévayról írt nagybecsű tanúlmányát. — A Magyar Nyelvőr novemberi füzetében, egy állítólag I. Apafi korabeli tréfás supplicatio van közölve, mely a székely nyelvjárás sajátságaiból van összeállítva. — Az »Ungariscne Revue« novemberi füzetében Heaclcel Jánosról, Mária királyné udvari papjáról, nagybecsű értekezés jelent meg, nagyrészt új, eddig nem ismert adatokkal egészítve ki Fraknói értekezését llenekelről, s felhasználva az azóta megjelenteket. Többeket ezek közfii Burscher Spicilegia Autographorum-jából vett. Igen becses dolgozat, mely a XVI-ik század művelődéstörténetét nagybecsű részletekkel gazdagítja. Munkája elején néhány sort szentel Henckel őseinek, kik lőcsei patríciusok voltak, s végűi megemlíti, hogy a donnersmarcki gróf Henckelcsalád egyenes vonalban Ilenckel János unokaöcscsétől hozza le származását.