Századok – 1884

Értekezések - ZSATKOVICS KÁLMÁN: Az egri befolyás és az ez ellen vívott harcz a munkácsi görög szertartású egyházmegye történelmében - I. közl. 680

688 AZ KOíllI BEFOLYÁS megkötésére legtöbb fényt vett Lippay prímásnak már említettem memoranduma s bét unitus főesperesnek 1652. jan. 15-én Ungvárt kelt azon irata, melyben X. Incze pápát értesítik az unió meg­kötéséről s kérik, hogy az új híveket atyai gondjaiba fogadja. Az 1646-iki unió megerősítése czéljából Rosztosinszky, kit ezentúl egyszerűen csak Parthén Péternek fogunk nevezni, s kit mint Taraszovics helynökét, az összes papság késznek nyilatko­zott Taraszovics utódjáúl választani, — 1648-ban megjelent a nagyszombati nemzeti zsinaton is ') sott Lippay prímás jóakara­tába ajánlotta az ügyet. Lippay nemcsak a zsinattal közölte ez örvendetes hírt, hanem azt is megígérte, hogy mindent el fog kö­vetni Rómában, miszerint egyrészt az unió három föltétele elfo­fogadtassélc és másrészt Parthén, kihez az összes munkács megyei clerus köti magát, Taraszovics halála után a püspökségben meg­erősíttessék, — s hogy végre az unitus papság részére kieszközli mindazon előjogokat és kiváltságokat a királytól, mikben a latin szertartású papság részesül. A prímásnak jó hamar alkalma nyílt ezen igéretét beválthatni. Még ugyanezen év folyamán ugyanis elhalálozott Taraszovics s a papság többsége, t. i. hat­száz közül négyszáz, tekintet nélkül az unióval szemben elfoglalt álláspontjára, részint meggyőződésből, részint a Taraszovics átká­tól való félelemből, melylyel ez balála előtt a Parthénra sza­vazataikat nem adókat fenyegette, Parthént választá püspökül. E választás az unió feltételei következtében csak úgy vál­hatott éivényessé, ha Parthén megnyeri a pápai megerősítést s e megerősítés után felveszi a püspöki rendet valamely latin szertartású vagy egyesűit görög szertartású püspök kezéből. A körülmények azonban olyanok voltak, hogy Parthén még a pápai megerősítés kinyerése előtt kényszerítve volt püspökké szentel­tetni, még pedig schismaticus püspöktől. Taraszovics elfogatása után ugyanis, Ballingh néhány Munkács vidéki pap által valami Juszka Sophroniust választatá meg püspökül, kiről alig találunk egyebet feljegyezve s ki igen rövid ideig viselhette a törvénytelen úton nyert méltóságot, miután még ugyanazon évben Ardán Porphyst választatá meg Ballingh püspökké s rendelt számára minden templomtól két forint illetéket2). E két creaturáját azon­ban Ballinghnak igen kevesen ismerték el Taraszovics éltében püspöknek, annál is inkább, miután tudva volt, hogy az amúgy is törvénytelen megválasztatásukban több része volt Ballinghnak és a Munkács vidéki kálvinista praedicatoroknak, mint a saját clerusuknak, s miután a törvénytelen megválasztás után minden !) Duliskovics II. 100. 2) Duliskovics II. 1 04.

Next

/
Thumbnails
Contents