Századok – 1884
Értekezések - ZSATKOVICS KÁLMÁN: Az egri befolyás és az ez ellen vívott harcz a munkácsi görög szertartású egyházmegye történelmében - I. közl. 680
ÉS AZ EZ l-.U.KN VÍVOTT HARCZ. 685 tudta, miszerint az unió elfogadása által magára vonja a püspökké való választatását megerősítő I. Rákóczy György fejedelem haragját, — mégis áttért az unióra s ez által kitette magát annak, hogy Rákóczynak munkácsi várkapitánya Ballingk János által 1640. deczember 15-én, mint a keleti egyház által szt. Miklós püspök ünnepéül rendelt napon, misézés közben az oltártól elragadtatott s Munkács utczáin keresztül főpapi díszruhába öltözötten a munkácsi vár börtönébe hurczoltatott.1) E fogságából III. Ferdinánd király erélyes föllépésére2) kiszabadúlt ugyan 1642-ben, de csak rövid időre, miután még ugyanezen évben Ballingk által újból rabságra vettetett.3 ) E második fogságából is kiszabadította őt ugyan III. Ferdinánd közbenjárása, de püspökségét meg nem tarthatta, hanem a III. Ferdinánd által kirendelt 200 frtnyi évpénzből élt 1648-ban bekövetkezett haláláig Nagy-Kálló városában.4) S itt egy időre meg kell állapodnunk, miután igen sok homályos, s ép azért magyarázatlan dologgal állunk szemben Taraszovics püspök életíratában. Vannak kik Basilovics után5 ) azt állítják, hogy Taraszovics püspök megválasztatása alkalmával unitus volt s csak Ballingh erőszakoskodásainak kikerülése végett tért el egy időre az uniótól, — s hogy Ballingh azért fogatta és záratta el, mert megbánva lépését, visszatért volt az unióra. Ez állítás azonban aligha lesz alapos, ha meggondoljuk, hogy az erdélyi fejedelmek minden erővel azon működtek, hogy az oroszokat az uniótól visszatartsák, könyebben remélvén proselytákat szerezni a reformationak a védetlen, inert senki által sem pártfogolt nem egyesültek, mint pedig a római cath. clerus és maga az udvar által támogatott unitusok közt, — s ha tudjuk, hogy Rákóczy minden ellenzés nélkül megerősítette Taraszovicsot a püspöki széken, mit nem tett volna, ha Taraszovics megválasztatása alkalmával unitus lett volna, és hogy Taraszovics Jassyba, tehát nem egyesült püspökhöz járt felszentelés végett, mit semmi esetre sem tett volna meg unitus létére. E nézet helyessége mellett bizonyít végre Lippay primás ama nyilatkozata is, melynek 1654. julius 2-án kelt6) s a de propaganda üde congregatiohoz intézett emlékiratában kifejezést adott s mely szerint 1648. előtt a munkácsi püspökök mindannyian x) Basilovics I, 71. 2) Basilovics I. 68. :! ) Basilovics I. 82. 4) U. o. 5) Basilovics I. 65. «) Duliskovics II. 103.