Századok – 1884

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Székesi Bercsényi Imre - III. közl. 386

SZÉKESI BERCSÉNYI IMRE. a főhatóság lévén a királynak a czímek és rangok osztogatásában is végrehajtó legfelsőbb közege. Ellenben, mint a gr. Erdődy Gábor 1639. július 28-kán kelt iménti levelének külczíméből látjuk, Bercsényi ekkor már báró volt. És ezért teszszük mi a Bercsényi baronatusi diploma keltét 1639. július 15-ike s 28-ika közé, vagyis júl. 20-ika tájára. Közelebbi meghatározás ez idő szerint még lehetetlen ; ennyivel be kell érnünk.1) Megjegyezzük itt még, hogy a Liber Regiusoknak a magy. kir. országos levéltár volt udv. cancelláriai osztályában őrzött példánya megtekintésével — melyben a Beresényiek bárói diplo­mája merőben hiányzik —- meg nem elégedvén, a Bécsben a Felség személye köröli magy. kir. ministerium elnöki irattárá­ban őrzött másik példányt is megvizsgáltuk. És itt, nevezetesen az 1637-től 1647-ig kiadott kir. diplomák kötetében, a 236—239. lapokon feltaláltuk ugyan a keresett bárói diplomának egykorú mássát, (»Creatio in Magnatem Egregij Emeriti Berchény. « ) az ón­ban a kelet meghatározásához ezzel vajmi kevéssel jutottunk to­vább : mivelhogy a datum e másolatban nincs kitöltve. (»Datum per manus fidelis nri, Nobis dilecti Rudi Georgy Lippay de Zom­bor Eppi Agrien., perpetui Comitis de Hewes, Consiliary Nri et Aulae Nrae per Hungáriám Cancellary, in Civitate Nra Vienna, Austriae, die (üres hely) Mense (üres hely) Anno Dni 1639.« Mégis, legalább maga az 1639-iki évszám helyessége ezzel hivatalosan meg van állapítva. Az ezen oklevél előtt legközeleb álló kir. kiadvány 1639. február 20-kán, a legközelebb utána követ­kező pedig 1639. September 14-kén kelt. Tehát e körülmény is egyező a gr. Erdődy Gábor levelére alapított föntebbi combina­tiónkkal. ]) Azon körülmény, hogy a pozsonyi káptalan a gr. Pálffy István­féle bevallásról kiadott 1639. július 29-ki bizonyságlevelében is még »Generosus«- s nem »Magnificus«-nak czímezi Bercsényit: onnan magya­rázható, hogy az új keletű bárói diploma Pozsonyvánnegye gyűlésén ekkor még nein vala kihirdetve, és így a káptalan arról hivatalos tudomást még nem vehetett; ellenben a magánlevelet író gr. Erdődy Gábornak nem volt szüksége a hivatalos kihirdetés bevárására.

Next

/
Thumbnails
Contents