Századok – 1884

Névtelenül - Az erdélyi szászok által a Luther-ünnepély alkalmából kiadott „Festschriftek” ism. -r. 153

154 TÖRTÉNETI IRODALOM. Teutsch nagy eruditióval és uern kisebb apparatussal dolgozik. Bevezetése számot ad a forrásokról, melyekből merített. Csak kevés zsinati tárgyalás maradt fenn eredetiben, legtöbbször másolatokból kelle merítenie. Leginkább a XVII-ik században készült codexekből s itt erős criticai érzékre volt szüksége, hogy hibátlan szöveget adjon, melynek megválasztásánál tárgyismerete igen jó és hasznos szolgálatot tett neki. Szerencse, hogy a szász archívumok meglehetős épen megmaradtak : sokkal épebben, mint a magyarok, s hogy a szászok közt mindig erős hajlam mutatkozott gyűjteni s niegőrizni a meglevőt. Épen Teutsch volt a szászok közt, ki évtizedek előtt rámutatott a culturalis viszonyok rajzainak horderejére. Azóta sok követője akadt — azt lehet mondani mainapság minden szász történetíró az ő iskolájához tartozik. Sőt túlmentek a mesteren : a mennyiben specialis históriájuk egyetlen feladatának tekintik ezt : anélkül, hogy egyes tüneményeknek az országos viszonyokkal összefüggését vázolnák — mi aztán munkájukat, minden alaposság mellett is, bizonyos egyoldalúságtól nem menti meg. E megjegyzés nem vonatkozik s nem is vonatkozhatik akár e jelen kötetre, akár a többi Eestschriftre, mely a mostani alkalomból látott világot. A kör, melyben e tárgyak mozognak, kizárja a más felfogás lehetőségét — sőt olyan is van e monographiák közt, mely a felvett iránytól eltér. Ilyen Herberttől Szeben s a szebeni káptalan reformatiója, mely kimutatja, hogy ha hamar talált is a reformatio viszhangra Szebenben, de gyökeret lassan vert, s Oláh érseknek 1554-ből négy érdekes levelét közli. Aztán Amlaclier »a megy esi káptalan legrégibb történetéhez« irt adalékjában visszamegy az Árpádok koráig, keresve a legrégibb nyomokat s azon eredményre jutva, hogy a prímásnak befolyása csak a szász telepedés emelkedésével növekedett. Hogy kevés adatból sokat következtet, az következménye azon törekvésnek, hogy a nemzet kiváltságolt állását szeretik a legrégibb időkig visszavinni. De e kis értekezés is bizonyságul szolgál arra nézve, hogy a szász földön mennyi kiadatlan történeti kincs rejlik mai napig s hogy a Codex diplomaticus Transylvaniae folytatása csakugyan hasznos volna. Höchsmann munkája az 1520-ik év históriai jelentősége történet-bölcsészeti munka. Vájjon nem birna közvetlenebb érdekkel egy más, mely Luther s az első reformátorok összeköttetéseit Erdélylyel vette volna tár gyúl? "Wittstock Disznód múltjából közöl adatokat az ottani levéltárból, azok közt sok mivelődéstörténeteit, többi közt a hires disznódi egyházi kincsről, melynek egy része, az ékszerek, jobbadán ma is megvannak. Werner az 1708-iki zsinatot, s Amlacher Dürrnek egy XVI-ik századi szász papnak életét dolgozta fel. A Luther-ünnepek alkalmából Brassóban könyvé-