Századok – 1884

Értekezések - KANDRA KABOS: Erne bán és fiai 114

ERNE BÁN ÉS PIAI. 115 tára ütötte le fejét. (Máskor ismét, midőn Béla Ausztria ellen kül­dött hadat, Erne Preucel-t, Imperg vára kapitányát, aki seregével síkra szállt, megtámadva, lováról letaszította és megölte, mit látván Preucel serege, hátat fordított, de hennök így is sok megöletett, a többi alig tudván a várba kapni.1) Erne bán a biztos adatokat véve, sajátlag csak 1248 körül kerül előnkbe, midőn Cserepét hatalmasul lefoglalva tartja ; azon­ban eklcor már bán és annyira kis-király, hogy őt, a közel évek leendő ország bíráját IV. Béla parancsszóval nem meri letiltani a bitorlástól, hanem saját királyi falújának adományo­zása által látja jónak a jogosság útjára édesgetni az elkapatott , főurat. Erne bán tehát ekkor már korán sem állhatott pályája kezdetén. Bánunk tevékeny részt vesz a két királynak, az atya- és fiú­nak egymás ellen vívott tusáiban is, és dicséretére legyen mondva, ha kevéssé szerencsés sikerrel is, a jogosúltfél, az öreg király iga­zaiért küzdött. Nem tartozik ide elbeszélni, hogy mely körülmények között gyűlt halomra a gyúlékony anyag, mely később szikrát fogva, éve­ken át pusztítva dúló vészszé fajúit. Annyi bizonyos, hogy engemet bánt azon történetírói felfogás, mely Istvánnak szelessége- és »szép kun asszony« feleségével szemben az országos zavarok miatt az öreg királyt akarja felelőssé tenni. Istvánnak rövid élete bizony­ság reá, hogy nagy parancsolatot szegett meg. Istvánban sok harczias szellem volt, talán innét magyaráz­ható, hogy a dicsőségsovár, merész lelkű fiatalság (főleg a Tiszavi­dékről) István körében keresi a hírnév és kitüntetés pálya-terét, míg az öreg király udvarában a befolyására féltékeny főnemesség sorakozik leginkább. Köztök látjuk Erne bánt is. A lappangó ellenségeskedés nyílt háborúban törvén ki, a meglepett István az ország határára való futásban keresett mene­déket. De az annyira nevezetessé lett »feketehegyi« erődöt is a fegyveresek sokasága táborolta körűi. Istvánnak azonban kedve­zett a szerencse/ István hívei között voltak ugyanis Sándor és Panyit bánok. És utóbbi okosan tervezett és hősileg keresztül vitt kitörés által a megszállást beszűntette és a fiatal királyt, bár nem kevés jó vitézei nehéz megsebesülése és halála árán az ostromzár alúl fölszabadította. István a kezdet sikere által neki bátorodván, előre tört. Valahol a Körösvölgyén mérkőzött meg, — és sok szerencsével, nyílt csatában Lőrincz nádorral. ») Wenzel Á. Ú. 0. VII. 321. es Fejér C. D. IV. 2. 92. 8*

Next

/
Thumbnails
Contents