Századok – 1884
Értekezések - Dr. SZABÓ KÁROLY: III. Endre fogsága 97
1292-BEN. 99 gyilkolt IV. László halálának híre III. Endréhez, ki ekkor hitelt érdemlő egykorú osztrák krónikák szerint Bécsben tartózkodott, csak napok múlva érkezhetett, hogy ismét napoknak kellett eltelni, míg Endre a koronázás helyén Székes-Fejérvártt megjelenhetett. az ő ily körülmények közt föltűnő gyorsan végrehajtott megkoronáztatását csak úgy tarthatjuk lehetségesnek, ha fölteszszük, hogy az ország hatalmas oligarchái, kik IV. Lászlót megbuktatták, trónra lépése elé akadályt vetni nem szándékoztak, sőt kezet fogva a magyar főpapsággal, mely a törvényes trónörökös ügyéhez híven ragaszkodott, a megürült trón betöltését lehetőleg siettették. Bizonyos ugyan magának III. Endrének 1293. januarius 10-én kelt leveléből, hogy koronáztatása előtt akadtak ellenzői, kik Sz.-István koronáját előle elrejteni s így trónra lépését akadályozni elébb alattomosan később nyiltan is törekedtek : de mint a király mondja, Tivadar székesfehérvári prépost és alcancellál ius, a legnagyobb hűséggel és buzgósággal, szép módjával és óvatosan, s a hol kellett hatalmasan és erővel is működve kivitte, hogy a szent korona a kellő időben rendelkezésére állott.1) Ezen oklevélben azonban szó sincs fegyveres ellenállásról, s egykorú hiteles emlékekben legkisebb nyomát sem lehet annak találni, hogy valamely hatalmas főúr III. Endre trónra léptét fegyverrel szándékozott volna akadályozni, s még kevésbé annak, hogy Németujvári Iván éppen a koronázás előtti napokban ejtette volna fogságba a Székes-Fehérvár felé útban lévő trónjelöltet. Sőt az ellenkezőt, hogy t.. i. a IV. László ellen fölkelt oligarchák, s ezek közt a Németuj\ áriak, buzgólkodtak leginkább III. Endre trónra emelésemellett, oklevelekkel bizonyíthatjuk. A IV. László ellen fegyverre kelt oligarchák közt legtekintélyesebbek voltak, a felföldön Omodé az Aba nemzetségből, túl a Tiszán Tamás fiai a Borsa nemzetségből, Lóránt erdélyi vajda, s testvérei István és Jakab mester, ki Kopasz név alatt is szerepel, túl a Dunán a Német újváriak s vérrokonaik, a Héderváriak. Hogy Omodé III. Endre trónra léptekor annak legbuzgóbb hi vei közé tartozott, igazolja maga III. Endre 1290-ben ') Fejér VI. I. 236. I. 7*