Századok – 1883

III. Állandó rovatok - Külföldi irodalom - IV.

396 TÁECZA. zése cseh Ottokárral nem volt-e legalább is annyira döntő Európa sorsára, mint az orleansi csata? Vájjon Belgrád megtartása nem volt oly fontos a világra nézve, mint Vittoria megostromlása ? Hát Konstantinápoly bevételének kevesebb következménye lett, mint a hastingsi csatának ? Hát a khalkai véres csata — ha Dsingis khánról már szót sem teszünk — szót sem érdemlő dolog ? vagy ha ez nem is, legalább a liegnitzi, vagy ha ez sem, az angorai csata ? Ha pedig a könyvben Magyarország csak mint megvert állam jöhet szóba, nem volt-e annyira, mint a lechfeldi, a mohácsi csata is döntő ? Elismerjük, hogy szerzőnek joga volt saját szempontjait követni, de ekkor tájékoznia kellett volna azokra nézve az olvasót. IIa ezt nem akarta tenni, miért nem tett úgy, mint Creasys, s nevezte volna könyvét »22 döntő csatának« — ekkor nem lett volna jogunk tőle számon kérni, miért ignorálta az egész keletet V Különben a fehérhegyi csatán kívül, — melyre nézve bevallja, hogy még Krebset sem használta — minket csak az egy leclifeldi csata leírása érdekel. Lássuk hát, hogy bánt el ezzel. A lechparti ütközetről azt írja, a mit már a német történészek, sőt az iskolai könyvek is százszor elmondtak. Azok pedig a krónikáknak hadi ismeretek nélküli előadását gondolkodás nélkül követik, hézagait kénylegesen egészítik ki, indokait még kénylegesebben adják hozzá. — Nincs egy szó is annak földerítésére, mi okozta azt, hogy a korábban mindig győzedelmes magyarok most megvesztik a csatát s a korábban majd mindig vereséget szenvedett német hadak most oly nagy győzedelmet vívnak ki. Egy XIX. századbeli történész, ha csatát ír le, s nem mondja meg, min fordúlt meg, mitől függött az eldöntés, vásári írónak tűnik fel, ki minden egyébért foghatott tollat, csak azért nem, hogy olvasóinak tudvágyát kielégítse. Azt mondani, hogy Ottó és Konrád személyes vitézsége döntötte el egyedül az ütközetet, olyféle fogalmat árúi el, mintha két nemzet összeszedett morális és anyagi erejének mérkőzése nem több egy tömeges utczai verekedésnél. Hát a németek a magyarok bejövetelétől 955-ig, két generatió alatt mindig gyávák voltak-e, s csak most Ottó és Konrád teszi őket vitézekké ? Mennyivel érdekesebb lesz vala szerző előadása, ha ki tudja mutatni, a mint ki is lehet, miben különbözött Ottó hadi rendje és tacticája a gyermek Lajos korabelitől, s miben volt 955-ben gyöngébb és hibásabb a magyar hadvezérlet, mint volt a Brenta melletti, s az első augsburgi nagy ütközetek alkalmával. — Mindezen valóban döntő okokról egy szó sincs. A német kézikönyvirodalom locus