Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - BÁRÓ RADVÁNSZKY BÉLA: Lakodalmak a XVI. és XVII. században

228 LAKAI) ALMAK иск magokkal. 1) Pénz is kellett az útra. még pedig bőven, Thurzó Anna legalább úgy gondolkozott, midőn (1559) azt írja felső-lindvai várnagyának, hogy küldjön neki két font aranyat, mert ő férjé­vel együtt vízkereszt utáni vasárnapon az Országk Kristóf laka­dalmára akar menni és a pénzben szűken vannak.2 ) A rokonok megjelenése mindkét részről elmaradhatatlan volt, de az idegen vendégeket is egyformán hívhatta a mennyasz­szony atyja, valamint a vőlegény is.3 ) A meghívókat jó korán, egy hónappal, sőt többel is előre küldözték szét4 ), hogy elég idejük le­gyen 'a vendégeknek a felkészülődésre és az esetleg járhatatlan útakon a megérkezésre. A menyegzői sokadalmakat némely esetek­ben a vendégek nem csak mulatságra használták fel. A katholikus főurak 1616-ban Parnón tartottak egy titkos gyülekezetet a Kendi István lakadalmán, melyben az erdélyi fejedelem ellen teendő műveletekről volt szó. Második gyűlésüket pedig Páczin­ban tartották, szintén egy menyegző alkalmával, azt hívén, hogy így senki a dolgot észre nem veszi.5 ) A megjelent vendégek szolgái is mind díszbe voltak öltöz­tetve.0 ) Ezeket is jól tartották mindenképen, külön gazdák gondjaira voltak bízva. A lakadalmas ház helységének lakosait is megven­dégelték. Megsütötték egészben az aranyozott szarvú ökröt, egy csomó kést ütöttek bele, a kenyér tekenőkben állott mellette, a bor pedig csatornán kádakba folyt, evett, ivott, vigan volt min­denki, senki nem tilalmazta.7 ) így folytak a lakadalmi ünnepélyek minden gazdag főm­udvarában. — Ha a Thúrzóknál nagy fényt láttunk, hasonló pom­pára találunk az Illyésházyak8 ), Eszterháziak9 ) és a Bethlenék­nél1 0 ), valamint a Bánffyaknál1 1 ) is. 1) III. к. 3. 2) Magy. Levelestál- 1. k. 345. 1. 3) Apor Metam. 381. 1. 4) Gr. Mikó: Erd. Tört. Ad. 4. k. 126. 1. 5) U. ott 3. k. 152. 1. e) Apor Metam. 380. 1. — ') Apor Metam. 385—6.1 . «) III. к. 68. 1. 9) M. Tört. Tár. 8. к. 135. 1. 10) Betleii M. Önéletírás 1. к. 376. 1. ») Apor Metam. 393 — 400. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents