Századok – 1883
I. Értekezések s önálló czikkek - NÉVTELEN CZIKKEK: A millenarium kérdése az Akadémiában
AZ AKADÉMIÁBAN. 199 tanúsága szerint — a magyarok az olaszországi hadjárat után. ugyanazon az úton, melyen bementek, Pannónia legnagyobb részét elpusztítván, — Pannoniam ex maxima parte dévastantes — visszatértek.1) Ekkor tehát a Dunántúlt, Pannoniát még nem bírták, mert saját birtokukat csak nem pusztították volna el. Osszhangzik ezzel a bajor püspököknek, köztük a salzburgi érsek és passaui püspököknek levele 900 elejéről János pápához, melyben a többi közt mentegetik magokat, hogy a magyarokkal szövetkeztek, de szóval sem mondják, hogy azok Pannoniát, a salzburgi és passaui dioecesis részeit elfoglalták volna, sőt egy helyt világosan még »nostra Pannonia«-ról beszélnek.2) Azonban már a 900. év további folyamában olvassuk ugyancsak a fuldai Annalesekben, melyek azután 901-nek derekán megszakadnak, hogy a magyarok a bajorok földét ravaszúl kikémlelvén, s az Ennsen áttörvén, Bajorországot kegyetlenül elpusztíták, s azután visszatértek »az övéikhez, Pannoniába,« tehát már akkor bírták a Dunántúlt is, mert a bajorok védelmükre az Enns mellett Ennsburgot építék s ezt bizonyítja a későbbkori, de általában véve hiteles Luidprand püspöknek tudósítása is, hogy a magyarok az Arnulf császár halála utáni évben (900-ban) a »morvákat leigázzák és Bay oariorum fines occupant.«3) Pannoniának elfoglalását és ekkép a honfoglalás befejeztét tékát a 900-ik évre tehetjük. A tekintetes Akadémiának Budapest, 1882. decz. 30. alázatos szolgája Dr. Pauler Gyula, rendes tag. П. Tekintetes Akadémia ! A történettudomány szellemében, s a tárgy tisztázása érdekében az alábbiakban a hiteles kútfőkre helyezem a súlyt, — s kevés tekintettel leszek a fennforgó tárgyban kevéssé hitelesekre ; nehogy a megbízhatót a tévedéssel egyeztetni akarván, világosság helyett homály és valótlanság legyen az eredmény. x) Ann. Fuld. i. h. 115. 2) Fejér, C. D. 1. 229. és kk. jelesen 233. 1. hibásan 899-iki évszám alatt. 3) Ann. Fuldenses, Pertz i. h. I. 415, Liudprandus, Pertz i. h. III, 288,