Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - SZÁDECZKY LAJOS: Báthory Zsigmondné - II.

] 38 BÁTHORI ZSIGMONDNÊ. tud egyebet írni, mint örökös panaszt ; és mégis — a nemes lélek — sok keserve között egyetlen egy hangot sem ejt férje ellen. Már­már elfáradt még remélni is. »Nem hiheti Fenséged — panaszko­dik decz. 20-án édes anyjának — mily lassan, unalmasan telik itt az idő, kívánnám szívemből, hogy valahára véget érjen Carilloval a tárgyalás, hogy tudnám, tulajdonkép hova tartozom, mert most íigy élek, mint madár a levegőben.« — A honvágy kisír minden sorából. »Adná isten, — írja a Gráczból vett hírekre — hogy otthon lehetnék a templom szeutelésnél, óhajtanám szívem­hői, de mit ér a puszta óhaj (»aber winseben hilft nit«). Ha ő nem lehet otthon, azt kívánná, hogy legalább anyja nála lenne. »Oh, lia itt volna Fenséged s vadászni akarna, még a házból sem kellene kimennie, mert mióta a hó leesett, a szarvasok és őzek oly közel járnak, hogy kővel lehetne őket dobálni s az ablakból lehetne rájok lőni. Tegnap egy vaddisznót hoztak nekem, én, — már a mi­lyen vadász én vagyok — egy évesnek ítélem.« Kissé felmelegszik arra a gondolatra, hogy maga magának is szerezhetne egy kis időtöltést a vadászással. »Udvarmesterem megígérte — írja — hogy egy zerge-vadászatot rendez számomra, most volna jó idő rá. Messziről a fehér zergék nagyon szépek, a minap láttam egyet, egy­két puska lövésnyire volt csak, erősen szép volt.1) Ugy látszik, a látogatóba hazamenetel felől most már szó sem volt, mindent Carillo alkudozásaitól vártak. A levelekben csak mint vágy, nem mint közeli terv jön szóba a hazamene­tel. »A mi kimenetelemet illeti (írja deezember 20-án) bizony magam is úgy szeretném, bár csak lehetne, hogy Lengyelorszá­gon keresztül mennék.« Számításban volt tehát az is, hogy Len­gyelországon keresztül menjen haza. Az, hogy a lengyel határ közel van Erdélyhez s Lengyelországban szerető testvér karja fogadná a fejedelemnőt, ha menekülnie kellene is, nagy vigaszta­lására volt mind neki, mind édes anyjának. De ez a vígasz vajmi korán gyászra változott. 1598. febr. 10-én meghalt Anna, a len­gyel királyné. »Az az egy reményünk volt még — sóhajt fel Mária a gyászhír vételére -— hogyha szerencsétlen leányomat Erdélyben valami veszély fenyegetné, szegény megboldogûlt leányomhoz, a lengyel királynéhoz menekülhetne a közeli határon át — íme ezen reményünk is oda van, bár nem kétlem, hogy a lengyel király is szívesen fogadná; de a testvér, aki annyira érdeklődött sorsa iránt, még többet tett volna érte.« 2) r) Mária Krisztierna anyjához Kővár 1597 docz. 20-áról (Szilágyi : Carillo 98—99 1.) a) Mária Kumpfuak, G niez 1598, tnáycz, 12. (a bécsi álhuulevél­távból, másolataim köíst,)

Next

/
Thumbnails
Contents