Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - SMOLKA SZANISZLÓ: «Fekete» (Czarny) Iván

FEKETE IVÁN. 9 Talán előbbi urának meg akarta hálálni kenyerét, melyet oly sok éven át evett udvarában? Talán egy jó szolga hálás érzelmei ébredtek föl benne ; habár könnyebben volna érthető, hogyha a szolga, kivel a vajda szolgálatában oly lealázóan bántak, kárpótlást kivánt vonna venni előbbeni megaláztatásáért, hogy ha megmutatni kivánta volna Zápolyának, hogy mit jelent a szláv messiás hatalma. De lehetséges, hogy itt más valami is közreműködött, nemcsak az egykori szolga érzelmei. Zápolya valóban hosszú éveken át bálványa volt a nemzeti pártnak Magyarországban s most a nemesek választottja a nemzet szabadságainak védelmére a német fejedelmek fondorlatai ellenében. De ereiben szláv vér folyt. Elég volt egy pillantást vetni az ő víg, jó indulatú, a szláv typust anynyira kifejező arczába, hogy szembetűnővé váljék, mily csodálatos játéka az a véletlennek, hogy épen ő ékesíttetett föl — a magyar Patriotismus lelkesedésében — Szent-István koronájával. A Zápolyák szláv törzse Boszniából származott s mindössze két generatió óta számítódott a magyar mágnások közé : hirtelen fölemelkedvén a semmiből óriási gazdagságra és az országban első rangra. A megyék tüzes nemessége nem tekintett őseinek származására : elég volt az, hogy Zápolya János, a mágnások leggazdagabbja, mindig élén állott a nemzeti pártnak s ifjú évei óta szemben állott a Habsburgok praetensióival. De a magas származású hatalmas urak, a kiknek családfája egészen Árpád legendaszerű társaiig terjedt, görbe szemmel néztek rá s nem tudták megbocsátani szláv származását. Tót király, ez volt a rendes gúnynév, melylyel Zápolyát maguk között emlegették. Az aristokraták egész gyűlölete ki volt fejezve ebben a lenéző elnevezésben, a hazafias nemesség szerencsés kedvenczével szemben. Nem hiába maradt fenn a történelmi traditio a mai napig ama nyakas mágnásról, a ki sokáig Zápolya fogságában sínylett csak azért, mert valahányszor a kegyelmet fölajánlották neki, mindegyre ezzel a stereotyp felelettel válaszolt arra: »Nevi hell tót király !« Halljunk egy mulatságos adomát, az egykori író, Szerémi emlékirataiból, a ki udvari káplánja volt Zápolyának. Az 1527-ik év farsangjának a végén történt, néhány hónap-