Századok – 1882
ÁLLANDÓ ROVATOK - Irodalmi Szemle - 84
84 TÂ KCZA. a szerkesztők felszólittattak, liogy az eddig- összegyűjtött anyagot s a munkának elke'szült részletét mutassák be. IRODALMI SZEMLE. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TÖRTÉNELMI BIZOTTSÁGÁNAK kiadásában egy nagyérdekíí munka jelent meg Marczali Henriktől : »II. József császár uralkodása Magyarországon I. k.« Olvasóink fognak emlékezni, hogy a Tört. Bizottság felismervén annak szükségét, hogyr a múlt század eddig elhanyagolt történetének földerítésére nagyobb gond fordíttassék, nyilt pályázatokat hirdetett. Annak egyik eredménye jelen munka, mely bizonyos tekintetben a napiszerííség bélyegét is magán viseli. Ugyanis csak nemrég ülték meg Bécsben József uralkodásának százados évfordulóját, s ez alkalomból számos többé-keve'sbbé becses munka hagyta el a sajtót. Ezek József magyarországi uralkodására semmi gondot sem fordítottak : míg Marczali munkája kiválólag azt tárgyalja. -— Ha akarnak, a lajthántúli történetírók ebből sokat tanúlhatuak. Közelebbi füzetünkben tüzetes ismertetést hozunk róla, egy kiváló írónk tollából — addig csak annyit akarunk megjegyezni, hogy e munka a nagy közönség számára van írva, bár az teljesen forrás-tanulmányon alapul. Epen azért melegen ajánljuk olvasóink ügyeimébe. — BUCKLE TAMÁS nagyhírű munkájából : Anglia mívelődésének története, magyar fordításban közelebbről két kötet a VII-ik és VIII-ik hagyta el a sajtót Aigner Lajos kiadásában. E nagyhírű munka Európa minden mívelt nyelvére le van fordítva — nagyon örülünk, hogy hosszú pihenés után mi is megkaptuk a megkezdett munka folytatását. — BEKSICS GUSZTÁV egy igen érdekes kortörténeti essayt adott ki »A magyar doctrinairek, Csengery Antal, B. Eötvös József, B. Kemény Zsigmond, Szalay László, Trefort Ágoston« czím alatt. Kétségtelenül mindenki, kit az eszmék fejlődése érdekel, örömmel fogja olvasni e gondos tanulmányt, mely az eszmék, politikai tanok keletkezésének, fejlődcsének s érvényre jutásának történetét adja, mely vázolja : hogyan lett a rendi alkotmányból Parlamentarismus a magyar doctrinairek maroknyi csoportja kitartó és következetes működése következtében. A tanulmányok egy része az »Ellenőr«-ben látott világot, itt az ott megjelenteket új fejezetekkel megtoldva, befejezve veszi az olvasó. Beksics tanulmányait