Századok – 1882
Értekezések - JAKAB ELEK: Kelemen Lajos életének ismertetése. 760
7(56 különfélék. Élete viszontagságos volt, és itt-ott tragicummal vegyült. Ilyen vallásváltoztatása, minek indoka nincs tudva, de ez neki, az erős unitáriusnak és idealistának nagy lelki karczokba kerülhetett. Ilyen az, kogy a magyar kormánynyal Budapestről nem távozás nyomorba taszította, a miben, olykor-olykor ki-kiemelkedés után, utoljára is vigasztalanúl elmerült. Válságos helyzetekbe jutásának oka csak részben a sors — önmagában hordozta azok magvát. Úgylátszik, lángész volt, a lángeszek nagy gyöngéivel, a mi a vér könnyűsége, ábrándos remények, hirtelen csalódás és elcsüggedés, a léleknek folytonos ingadozásra hajlandósága. A tragicai és végzetes az ember életében meg szokta magát bosszulni. Kelemenben megbosszûlta. О nem volt szilárd. Ötletek, hamar lelkesülés s első benyomások embere volt. Hirtelen határozott, könnyelműen tett, erősen bízott s természetesen sokat, sokszor és sokakban csalatkozott. Nősülése forog itt elmémben, a miről nem emlékeztem meg, mert biztos adatokhoz jutni nem volt módom. De ez is hirtelen lelkesülés és elhatározás műve, s nem egészen jól számító férfi ténye volt. Hogyan folyt be ez életsorsa elhatározására, mások derítsék ki, s a miben én tán ezek nem tudása miatt tévedtem, igazítsák meg Ezért a sok egymást keresztező út pályáján, a gyakori elé- és visszalépés, ide és oda kitérés. Azt hiszem, ő igen sokszor mondhatta el : Egy érzés a mennyekbe kap, A másik a poklokra csap. Nem ment egyenesen. Nem volt jellemében elég erő, elhatározásaiban állhatatosság és kitartás. Innen sok küzdelmei, gyakori szenvedése és súlyos megpróbáltatásai. Családja keserveinek, nélkülözéseinek s boldogtalanságának forrása is ez. Innen végső napjaiban kétségbeesése s életének íigyszólván elzüllődése. Irodalmi munkássága nagy tanúságot rejt magában. A kiben az írói tehetség jókor nyilvánúl, ne menjen más pályára. Kelement erős képzelődése, meleg kedélye, költői lélek és tiszta nyelvérzék e pályára mintegy eleve kijelölték. Oda kellett volna igyekeznie minden áron, feltartóztathatlanúl. Nem hivatalra termett ember volt. Az iroda elpusztítja a nagyobb tehetséget, kiöli a szellemet, prózaivá alakúi át s nem visz fényes szerencséhez. Neki is meg kellett volna gondolni. Mikor 14 éves korában írt verséért Magyarország irányadó, legtiszteltebb írói nevét Hozsánna közt a nemzet elé vitték, azonnal közéj ök kellett volna sietni. A mit én csak a minap tőle ismételve közöltem, az a géniusz műve, a miket ez alkalommal fölemlítettem, mind azt mutatják, hogy ő kitűnő magyar költő lehetett volna. Ha Horváth czélja sikerűi, tán akkor is. Hiszen a két Kisfaludy,