Századok – 1882

Értekezések - KÁROLYI ÁRPÁD: I. Balassa Bálint életéből. 728

életébőt,. 739 báromszáz esztendőn keresztül is visszazeng tőlük egy egész nemzet keble : az nem csoda, lia meg tudta a lúdpenna begyét is nyomni úgy, bogy belébicsaklott, ba papiron kelle kifejezést adni fölháborodott kedélyállapotának — méltatlan ráfogások ellenében. Hogy ne volt volna hát szenvedélyes akkor, mikor a ráfogások magva igazat is rejtett ! — A költő is csak ember s az ember az alkalmatlanul kimondott, az eltakarva volt, de időszerűtlenül föllebbentett igazságért mindig megharagszik s örömest betöri érte, ha teheti, embertársa fejét. így volt Balassa Bálint is. Noha a vádak biztos és öntudatos visszaútasításából, főként azonban abból, hogy a mi igaz bennük, azt elismeri költőnk, — bizonyos, hogy András úr vádjai túlhajtva rágalmakká fajúltak s ennyiben csakugyan méltók a drastikus hasonlatra, melylyel Bálint jellemzi azokat : mindamellett az a kis igazság a mi bennök rejlett, nagyon szívén találta a becsületére túlságosan féltékeny költőt. Túlságosan, mondom ; mert az a birság, melyről elismeri, kogy nyakába vetteték, a legnagyobb valószínűség szerint csak a katonai fegyelem megszegéséből származhatott. — Akarczok fáradalmai, a kémlelés vagy a portyázás cselvető veszélyei után örömest gyűlt össze Eger hőseinek »aranyos-ifjúsága« egyik-másik bajtárs vendégszerető lakában, hogy nyakát tekerve a hordó-csapnak, még békében is ontsa a gyűlölt »törökvért.« Mi könnyebb, mint az, hogy az ifjú, heves vérű költő a poharazás mámorában megsértette egyik-másik magyar bajtársát, ki dalait tréfálta ki és kedvese felől pajzánkodott ; vagy ráförmedt német collegái egyikére, ki nem lelkesült úgy a karja védte idegen földért, mint az »oh én édes hazám, te jó Magyarország« szép költemény1) forró szívű szerzője. Kész az összetűzés: lesz belőle veszekedés, vagy lovagias párbaj. Akár az, akár ez, mindakettő szigorúan fenyíttetik, mert mint Szamosközyből tudjuk, a párviadal a végekben erősen tiltva volt. Eontosabb az első vádnál a második, hogy t. i. a költőnek más ember feleségével bűnös, nevezzük nevén a gyereket : házasságtörő viszonya volt, moly becstelenséggel végződék. Ha szétbon-Gyarmatin Balassa Bálint költeményei, . . . Szerkoszté stb. Szilád y Áron. LXXV. szám. 51*