Századok – 1882
Értekezések - IFJ. KUBINYI MIKLÓS: Ki volt Thurzó György nádor nagyanyja? 41
•42 KÜLÖNFÉLÉK. Másik fia vót Thurzó Ferencz, mely Thurzó Ferencznek az fia mostani Turzó György. Az öregbik leányának vót neve Turzó Anna, melyet adott vala az atyja fe'rjnek nagyságos Balassy Menyhártnak. Második leányának vót neve Turzó Zsófia, azt adták vala fe'rjnek Kán Balásnak, akkoronton kassai feökapitánnak, mely Turzó Zsófiával, az atyja, adott vala Abaujvármegyében két falut, Restet és Kánt, és Kassán egy öreg kőházat, mely Kun Balásnak az fia : Kún Márton, mostani. Harmadik Ábbaffy István1 ) leanianak vót neve Abaffy2 ) Dorottya, azt adták vala Budára férjnek, vicekapitánynak : Cseöpeli Vidnak, kinek semmi maradéka nem maradott. Ezeket vallottanak és mondották, ugy mint : Tornalj Zsigmond uram, és Tornalj György uram, hogy az eő atyjoktul ily formán hallották, Hanvai Ferencz uram a szerint. (A következő név olvashatlanul ki van törülve. K. bt.) Tar Gáspár uram szerint. Beretkcj Gáspár uram, és Lenkej Demeter uram, Roskoványiné asszonyom, ki Mindszenten lakik, azok mondották : hogy magok jól tudják, hogy ez az dolog így vagyon igazán, sőt abbafalusiak lenártfalusiak, úgymint : Geöz Antal, Jankó Estván, Kovács Péter anyja, léuártfalussi vén deák és vén czigány, és egyéb bán-réviek is, és h anyaiak, szentkirályiak az örög emberek, ezen szókval és igékvei vallottanak, finis Georgine Abbaffy m. p.« (Eredeti, kissé töredezett, az Abaffy-család felső-lehótai levéltárában, melynek külső lapján olvasható »1598 Genealógia familiae Abbaffy és mctales literae de Nagy Lehota.«) Követve az okmány szövegét, a nemzedék-rencl így állítható öszsze : A szövegben eredetileg »Turzó János« neve állott. 2) A szövegben eredetileg »Turzó Dorotia« neve állott. A javítás ugyanazon kéz irása. maga részjószágát pénzen eladta vót bátyjának, Abbaffy Miklósnak és Szendereőben lakott király fizetésein, ott is hót meg magtalanúl. Negyedik fia vót Mihály. Az is az ő részjószágát Abafalván és Lénártfalván adta vót el pénzen Abbaffy Miklósnak az bátyjának és Ilomródban ment lakni, ott cl is veszett pogánkéz miatt, az tatár hogy rablotta az földét.