Századok – 1882

Értekezések - ZILAHI KISS BÉLA: Tököli Imre és a bújdosók. 399

és л bujdosók. 403 rűségét, melybe valami catoi szigor vegyült önmaga és mások iránt. Tagadhatatlan, hogy az eszközökben nem volt válogatós, lia a czélhoz érés forgott kérdésben. Vaskézzel fogott mindenhez czél és szándék közt nem habozva, s a mi akarata előtt nem haj­lott, annak törnie kellett. Rövid időn a szegény, beszármazott nemes, az erőtelen és jámbor fejedelem dús és mindenható minisz­terévé lőn. Zsarnokoskodott urán is bizonyára, ki erélytelensége mellett olykor makacs volt, ^kár egy elkényeztetett gyermek. De szükségessé, hasznossá tudta megát tenni, s az állam ügyeinek vezetésében fáradhatatlan volt. Pedig nehéz idők alatt tartotta a kormányt. A török hanyatló hatalma következtében vérszemet kapott ama párt, mely Erdélyt Magyarországgal a Habsburgok alatt egyesíteni, a katholicismus uralmát visszaállítani akarta. — Apafi fejedelem pártokra szakadt, ínséges országot vett át. Hogy az aránylag rövid idő alatt meglehetősen szilárd lábra állott, Tele­kinek is érdeme. Jelleméből, pályájából azonban magyarázható az ellenszenv, melylyel kortársai — még a vele egy politikai véle­ményen levők is — róla emlékeznek. Alacsony sorsból önerejével küzdötte föl magát. A »homo novus« mindig gerenda a százados aristocraták szemében. Parvenunek nézték, ki jogaikat bitorolja. Gyors emelkedését a hatalom lépcsőin jobb,szerették szerencséjé­ből, mint sem tehetségéből magyarázni. Ertjük, hogy a kevély erdélyi aristocratia nem rokonszenvezett vele. Teleki, noha máso­kat szeretett fölhasználni czéljaira, a hála által nem béníttatta meg magát a cselekvésben. Sokan azért tolták csak, hogy majd fölhasználják, de azt, ki másokat eszköznek nézett, nem lehetett eszközzé alacsonyítani soha, Rossz néven vették tőle, hogy hatal­mas korában magának az udvarnál, a tanácsban pártot teremtett. Szerény sorsból tehetséges, vagy legalább tevékeny embereket emelt ki. Szükséges volt ezt tennie, ha hatalmával élni akart, s erre volt joga, mert tudott élni a hatalommal. •— Politikus volt minden izében, a politikusok soha sem népszerű fajtájából. Mivel oly érzelmek által nem örömest nyűgözte meg magát, melyek alkal­masak a cselekvő kéz megkötésére, ördögnek festették, ki csupán az önzés istenének tömjénez. Hibáját, gyarlóságait, a melyek vol­tak, oly setéten rajzolták, hogy az árnyék — erényeit — a me­lyekkel szintén föl volt ruházva, egészen elnyelte. — Megróva a méltánytalanságot, méltánytalanabbak amaz idők bűnbakjánál, a rágalmazott Teleki Mihálynál. Teleki kezdet óta a bújdosók pártján állott, részint hazája, Magyarország iránti kegyeletből, részint politikából. Erdélyben korántsem volt új és szokatlan áramlat az elégületlen magyar rendek által korlátozni az absolutisticus uralomra törő monar­chák törvény és kötés szegését. Az elégületlenek, kik az arany-28*

Next

/
Thumbnails
Contents