Századok – 1882

Értekezések - SALAMON FERENCZ: Mosaburg és megyéje. 89

ÉS MEGYÉJE. 115 X uak felelne meg nagyjából, lgv Noricuin ki levén ejtve, Pannónia mind a Duna menttén, mind a Rába, Mura és Dráva völgyén lel tetemesen nyugatabbra csúszott, vagy jobban mondva az egykori Noricum Pannoniába olvadt. N.-Károly a Duna menttén a Rábáig batolt. Az avaroktól visszafoglalt föld odáig Pannónia, még pedig a Felső. Egy másik combinált támadás Olaszország felől, a Száván és Dráván jött le. Az itt bódított vidék logikailag Alsó-Pannonia kellett bogy legyen. A két Pannónia ekkor inkább éjszaki és déli, mint keleti és nyugati darabokra oszlott. A Nagy-Károly idejebeli bódítások délkeletibb részei múlékonyak voltak. A hajdani Pannónia területén maradt szlávságból nem lehetett azonnal, keresztyén grófságokat alapítani. A Duna menttén a bajorok által fenn lehetett tartani a felsőbbséget a Rábáig ; de a Dráva és Száva menttén a németségnek és keresztyénségnek ily támasza hiányzott. A bajoroktól és a Duna völgy telepeitől nehezen járható hegyek, az alpok gerinczei választották el. Ezek a vízválasztók ekkor népválasztó hegyek is voltak. Karintliia, Stiria a németségtől meglehetős elszigetelt állásban voltak. Kapva kaptak rajta, ha a szlávok közt egy Privina akadt. Mindenesetre föl lehet tenni, hogy Pannoniához nem számították a szlavsag független törzseinek birtokát, ha mindjárt azok épen a régi római Alsó-Pannoniában laktak is. A Névtelen, mint mondám nem említi Noricumot, de még Felsö-Pannoniát sem. A karantán szlávok megtérítéséről szólván, kevés köze van a Duna mentiéhez a Rába torkolatáig. О csak Alsó-Pannoniáról beszél. Mindjárt műve elején, elbeszélve a bajorok megtérítését az első salzburgi püspök és későbbi szent által, már ezt Alsó-Pannoniáig utaztatja, (а VII. században, vagy VIIT-dikban-e. az vita tárgya,) mondván, hogy a Duna medrén hajókázva, utazását egészen Alsó-Pannonia határáiglan terjesztette s onnan Lauriacumlyi érkezett vissza szerencsésen.J) I'er alveum Danubii usque ad fines Pannoniae inferioris iter arripuit . . . reveraus ad Lauriacum pervenjt civitatem. Perz. Monumenta Scriptoreé XI. 5.