Századok – 1881

ÁLLANDÓ ROVATOK - Magyar Történelmi Társulat - 84

TÁRCKA. 87 belépése által e rosz évben is 00 szaporodást jelezhetünk, kik közt 4 új alapító tag van ; úgy, hogy az összes tagok száma 1800. Társulatmik ez évben is folytatta két közlönyének: & „Századunk"­nak s „Történelmi Tár"-nak kiadását: összesen 110 íven, melyek közül az első feldolgozott, az utóbbi forrásmunkák kiadására van szánva. A kebeléből kiküldött ipartörténeti bizottság, Deák Farkas tagtársunk el­uöklete alatt, folytatta az ipartörténeti adatok gyűjtését, s munkája mái­annyira előhaladt, hogy a mint a közönség pártfogása lehetővé teszi, megkezdheti az összegyűjtött nagybecsű anyag kiadását is. Az első pályaképdést Társulatunk a múlt évben tűzte ki : dr. Kmich Gusztáv tagtársunk által felajánlott 20 aranyat. A határidő ja­nuár végével fjg letelni. Ezzel kapcsolatban van szerencsém jelenteni, liogy az idén is módunkban állhat egy új pályakérdést kitűzhetni. Bay Hona ő nga, Társulatunk legbúzgóbb pártfogója, ki már ezelőtt is alap­tőkénket legnagyobb alapítványi összeggel nevelte, 20 aranyat küldött be, egy a választmány által meghatározandó pályakérdésre. Es most, tisztelt közgyűlés, legyen szabad jelentésemet egy kérés­sel zárni be. Az eredmény, mit Társulatunk közel másfél évtizedre ter­jedő pályája alatt elért, fényesen igazolta, hogy történetirásunknak tár­sulati téren hasznos szolgálatokat tehetni. Legyen Társulatunk minden tagja apostola ez eszmének, hirdesse, terjeszsze azt körében s ne szűn­jék meg ismételni : peragit tranquilla potestas quae violenta nequit. A nemzet múltjában is e'l — s igyekezzék a nemzet múltját ala­posan, az igazság tükrében megismerni. Ezek után titkár bejelenti, hogy Petroray György (is Horváth Döme k. itélő táblai tanácselnök évdijas tagok, alapító tagokká lettek. Evdíjas tagokká pedig a következők ajánltattak : Járossek János áldozár Luzsna, (aj. dr. Csősz) ; Ritschl Viktor pannonhalmi benczés Győr-Szent-Márton, (aj. a titkár) ; Koncz József és Lénárt József tanárok Maros-Vásárhelyen, (aj. a titkár); Polgár Pál Bpest, (aj. Petrovay Gy.) ; Lővy Albert Sátoralja-Ujhely, (aj. a titkár) ; Tomanu József káplán Neinesény, (aj. Boleman) ; Pákh Pál Pohorda, (aj. Mikulik József) ; Trsztyánszky János Ostfi-Asszonyfa, (aj. a titkár) ; Okolicsányi Györgyné szül. Huszár Ida Pozsony, (aj. Thaly) ; Dömötör Károly Vinkovcze, (aj. a titk.) ; Kudora Károly Bpest, (aj. a titkár) ; Szörényi Benő Karán-Sebes, (ajánl. Balthazár Béla); ifj. Szalay Pál Dad, (aj. a titkár); dr. Filles Béla Beszterczebánya, (aj. Tergina Gyula) és Kazár Emil Bpest, (aj. Deák Farkas). Miután ezek egyhangúlag évdijas tagokká megválasztattak, elnök felemlítvén, hogy az alapszabályok értelmében a választmány egy har-

Next

/
Thumbnails
Contents