Századok – 1881
ÁLLANDÓ ROVATOK - Történelmi Könyvtár - 802
6 a magyar történet,em vénykezésnek, lia nem mint a seregnek is nyelve, melynek kiszolgált tagjai a római polgárság jogát nyerték el s a tartományban telepedtek meg. Ismeretes külömben a rómaiak civilisátori szerepe, utakat készítettek mindenütt, castrumaikból városok s gyarmatok alakúitak, fürdőket s ampkitheatrumokat építettek ezekben, s templomokat isteneiknek, a határon pedig folytonos erődítések biztosították a provincziát a barbárok betörései ellen ; szóval a rómaiak nevelték azon nemzeteket, melyeket meghódítottak. Azon vidéken, melyre a rómaiak hatalma kiterjedt, mindenütt találkozunk emlékeik maradványaival, sőt még a római limesen túl is kiterjedt a római művelődés befolyása, a szegedi öthalomból ástak ki régiségeket, melyeknek római jellege kétségtelen, s itt Sáros-vármegyében, hová római soha nem tette lábát, ásatott fel azon két nevezetes halom, a harmadik századból, melyeknek tartalma a bécsi Antiken Cabinetet és a pesti nemzeti muzeumot díszesíti. A római uralmat s emlékeinek nagy részét megtörte a népvándorlás, a góthok, Attila népei, a gepidák, a longobárdok, szóval azon külömböző népek, melyek a régi civilisatiónak véget vetettek s egy újat készítettek elő. Ezek közül egy sem maradott hosszabb ideig hazánkban, egy sem alapított itt államot, Olaszország s a gazdagabb római tartományok nagyobb vonzóerővel bírtak, a népek is, mint a nap, keletről nyugatra tovább s tovább vándorolnak. A szlávok terjedtek el ezen időben a Kárpátokról lefelé, de az avarok közikbe hatoltak, mint egy hatalmas ék, s elválasztották az éjszaki törzseket a déliektől. Hazánk három századon túl az avarok birtokában maradt, de hosszú uralkodásoknak emlékeit néhány német krónikának száraz adatain s néhány byzanti író feljegyzésein kívül a föld gyomrában kell keresnünk, azon sirokban, melyeket időnként felfedezünk s melyeken iparuknak és ízlésüknek tanúságait azon fegyverekben és ékszerekben leljük, melyekkel holtjaikat eltemették. Miután a IX-ik század elején Nagy Károly megtörte az avarok hatalmát s elpusztította ringjeiket, melyekben annyi elrabolt aranyat és ezüstöt talált, hogy a nemes fémek értéke egy időre Németországban leszállt, a krónikák csaknem teljesen elhallgatnak az avarokról, 840-ben említik utoljára földjüket, terrain