Századok – 1881
ÁLLANDÓ ROVATOK - Vegyes közlések - 799
800 tárcza. VEGYES KÖZLÉSEK. Zemplén-megye monograpiiiája. Zemplén-megye monographiájával — mint már egy ízben említettük — Nagy Gyula v. tagtársunk foglalkozik е'з pedig régtől fogva s e czélból az orsz. levéltárban lévő anyagot búvárolta át. Vállalatát a vármegye is pártolja, mint olyant, mely egyrészt hosszas búvárlat gyümölcse fog lenni, s másrészt az író, mint a megye fia, szülőfölde minden zegezúgát ismeri. Közelebbről felhívást bocsátott ki a megye közönségéhez a helyi adatok egybegyűjtése czéljából, melynek bizonyára óhajtott sikere lessz. Mint halljuk Melléthci Barna Mihály tagtársunk is munkába vette Zemplén-megye monograpliiájának megírását, még pedig az első kötetben a topographiai részt szándékozik megírni azon okirat gyűjteményéből, mely még Horváth Mihálynak is jó szolgálatot tett. A monographia a történetirodalomnak akar szolgálni s e czélból már számos éveken át gyűjtötte hozzá az alkalmas anyagot. Tagtársunk rövid idő múlva fogja olvasni a „Rákóczy nemzetség teljes genealógiáját" társulatunkban, mely táblázatban a dicső emlékű fejedelmi ágnak a régibb őselődeivel való összeköttetése firól fira látható lesz. — Szentkláiíav Jenő eredeti, forrástanulmáuyokon írt munkájából, a »Száz év Délmagyarország történelméből« sajtó alatt van a 25 — 40 ív s talán jövő év martiusra ismét egy terjedelmes füzet hagyhatja el a sajtót. Ebből a czélból több hétig szándékozik Bécsben, a hadiigyminiszteri levéltárban kutatni, s onnan lejövet, az egyetemi könyvtárban s másutt is adatokat gyűjteni. — Múzeumi Levéltár. A pénzügyi bizottság elfogadta a közoktatási ministernek abbeli előterjesztését, hogy a M. Nemzeti Múzeumban letéteményezett családi iratok s levéltárak rendezésére egy levéltárnoki állás szerveztessék. így tehát kilátás nyílik, hogy a múzeum igazán becses levéltári anyaga, mely különben eddig is a lehetőséghez képest nagy liberalitással mindenkinek hozzáférhető volt, elkülöníttetik a kéziratoktól s apróbb részleteiben is rendezve lesz. — Kenan Ernest nagyhírű müvéből »Histoire des Origines du Christianisme« a VII-ik : »Marc-Aurele, s a régi világ ve'ge« czím alatt megjelent. Е kötet nevezetes részének a régi Pannónia színtere s érdekes olvasnunk, hogy »egyik expeditiója alkalmával a Garam partjain Magyar-