Századok – 1881

Értekezések - SALAMON FERENCZ: A rómaiság elenyészte Pannoniában a különösen Aquincum vidékén. 643

s különösen aquincum vidékén. 667 mint valami retesz, szárazon és vizén leereszkedhetik a bún előcsapat elzárására a főseregtől, mihelyt a háború kitör ? Azért ha Attilának nem lett volna is életelve a római várrendszer megsemmisítése, már csak a közelebbi czélnak stratégiai tekintete is, mely bizonyára a legdöntőbb egy hadi ember előtt, minő Attila, a legnagyobb valószínűségnek mutatja, hogy az eszékbudai limes vagy meg volt rongálva főrészeiben, vagy átadva kegyelemre. Már pedig Attila, ha megkegyelmezett a lakosságnak, kétségkívül nem kegyelmezett meg a várfalaknak. Végre a harmadik lehetőség, az, hogy akár le volt ott rontva a limes, akár nem, háta mögött is őrizve volt a Pannoniába betolt góthok és alánok által. Egyes várakra, s így Aquincumra nézve a megmaradásnak még egy módját tehetjük föl. S ez az, hogy katonasága és lakói hősi ellenállással bírtak daczolni a húnok és szövetségeseik minden erőfeszítései ellen, annyival inkább, mivel a hún nem tarthatott érdemesnek egy egyes várat arra, hogy évekig azzal foglalkoztassa hadainak egy részét. Nem volt példa nélkül, hogy ily módon is túlélte egy-egy vár Attila korát, mint a keleti birodalomban is nem csak Drinápoly, hanem a jelentéktelenebb Asimuntum is. ') Ebben az esetben Aquincum az összes pannóniai limesben egy olyszerű darab volt. mint némely épület-romé, melynek faragott köves sarka épen nyúlik ég felé, mig falai a földön hevernek. — A nagyobb valószínűség, mely az analógiák túlnyomó többségéből következik, a mellett szólana inkább, hogy Aquincum is, legalább mint vár, sőt mint római város is Attila alatt pusztult el. Azonban ime, kevéssel a nagy hún királynak 453-ban történt halála után, Aquincum nemcsak áll, hanem, ha mindenben hitelt adhatunk az egykorú irónak, virágzik is, sőt hadi dicsősége által hire messze földön elterjedt! A távol Galliában élt Sidonius Apollinaris szól róla, ki figyelemre méltó tanu. Versei és levelei ha nem bizonyítják is nagy költőnek s a classicusok közt inegállható talentumnak ; de Priscus. 144—145. 1.