Századok – 1881

Értekezések - DEÁK FARKAS: Tanúlmányok. Írta Gr. Széchen ism. 603

611 történeti irodalom. tekintetbe stb. stb. . . . mondom, ez a franeziákat illető megrovás csak oly vádakat tartalmaz, mely a caudiumi szorosoktól Königgräczig, s Attilától Bismarkig minden győzőre illik, s valóban — egy keveset forgattam a régi és új krónikákat, de — irgalmas szívű és kegyelettel teljes, jogelveket tisztelő, történelmi fejlődést, legyőzött népek óbajait és hagyományait respektáló győzőkre még soha sem találtam Talán egyik tanulmány sincs nagyobb előszeretettel írva, mint a herczeg Wellingtonról szóló, melyben szerzőnk sokoldalúságának ismét fényes bizonyítékát adja. Minő rokonszenves alak ez a gróf Szécsen Wellingtonja, soha se hallottam róla ennél szebb dolgokat, pedig az elmondott történeti tények nagyobbára ismeretesek mindnyájunk előtt. Gróf Szécsen kezei közt nagy változás, csoda történik az öreg, ránczos arczú herczeggel, csak úgy mintha a szárazág kivirágoznék érintésére. Némasága ékesszóllássá, hibái mindannyi erényekké lesznek, s a hosszú élet után régen eltűnt ifjúsága egész kellemében áll előttünk az ősz herczeg, amint a népszerűségtől s a szerető angol néptől környezve, a magyar ifjak előtt elléptet, hogy egyik lánglelkű ifjú képzelődését felhevítve, harmincz év után, mint Phidiász faragta remek szobor, a mi rokonszenvünket is meghódítsa. Szóljak-e még Dante, Veresmarti, gróf Esterházy Bálint emlékiratairól, s a Társaság irodalma Francziaországban czímű tanulmányokról. Ha mindent ismertetni akarnék, a mi szépet, szellemest gróf Szécsen mond, talán le kellene másolnom mindent, pedig'ép az volt a czélom az eddig elmondottakkal, hogy minden olvasómat e könyv megszerzésére is buzdítsam, hogy így egy kis hasznot szerezvén a Kisfaludy-társaságnak, a »Századok« minden olvasójának asztalára megbecsülhetetlen kincset juttassak. Gróf Szécsen nem oly búsongó természetű, melancholicus író, mint Castelár, ki szóvirág-özönével gyenge szívű olvasói szemébe azt se tudják, hogyan s miért könnyeket idéz, de sokkal realisabb, mint e spanyol szónok. Nem is oly kérlelhetlen bíró, mint Planche Gusztáv, ki a szépség törvényeit szigorral alkalmazván, végre is elhiszszük, hogy a mit ő szépnek mond, csakugyau szép, de sokkal természetesebb, hogy úgy mondjuk, sokkal inkább e világból való. Nem oly nagy mestere a történeti genre-képeknek, mint a Thackeray a Négy Györgyben, de politikai látköre sokkal fennebb szárnyal, s tanúságai sokkal értékesebbek, és tán merészebbek Emerson Ralf-Valdo ítéletei és eredetiebbek világra szóló czélzásai— az is bizonyos: Saint-Beuve franczia dictiója ékesebb, hogy Macaulay angol stylusa szebb, folyékonyabb, mint a gróf magyar irálya, — Taine-bői meg ömlik a szó, gondolata az olvasó