Századok – 1881
Értekezések - ÓVÁRY LIPÓT: La Storia di Venezia. Írta Molmenti bír. 356
362 történeti irodai.ом. mányabb szokások,, mint a többi közt a förtelmes sodornia, mely ellen a legszigorúbb büntetéseket kellett életbe léptetni. Igy 1482-ben Correr Bernardino patrícius, 1545-ben pedig Fabrizio Francesco pap mint sodomisták fővételre ítéltettek. A kormány elkövetett mindent, e,borzasztó mérvben elharapódzott vitium sodomiae kiirtására. így a többi közt meghagyatott a kéjhölgyeknek, hogy ablakjaik előtt födetlen kebellel mutassák magukat, hogy az ama természetellenes ocsmányságokra hajló férfiakban ingert ébreszszenek. Említést tesz szerző még más rendszabályokról is, melyeket a köztársasági kormány ekkor a közerkölcstelenség ellen hozni kénytelen volt. Egyszóval a XV. században fénypontját elért respublica mind sebesebb léptekkel rohant immár lefelé a hanyatlás lejtőjén ; s a feslettség s elpubultság e korszakának ismertetése képezi Molmenti müve harmadik s utolsó részének tárgyát, A családélet mind lazábbá vált, a házasfelek egymásiránti szerelmét a változatosság ingere váltá föl. A főurak a kelet piaczairól a legszebb rabszolganőket hozatták el maguknak, s a velenczei közjegyzői levéltárakban számos adásvevési szerződés találtatik 12 —14—16 éves georgiai vagy cserkesz rabszolganőkre vonatkozólag (sane et integre dei loro mcmbri occulti e manifesti) Az eladott rabszolganő a vevő birtokába ment át, ki rendelkezhetett vele tamquam de re sua propria. Szerző több ily szerződést idéz, minő p. az, mely két pap között köttetett, de a rákövetkezett napon feloldatott, mert az eladott rabszolganő viselősnek bizonyult. Ez állapotokhoz járult, mint fölebb érintém, ama körülmény, hogy Yelencze kereskedelme a történt fölfedezések következtében mind alábbszállt. A hatalmas köztársaság lassan-lassan elveszti majduem az egész Archipelágust, s a dús jövedelmek megszüutével a patrícius családok nagy része mind közelebb jutott a bukás örvényéhez. Az elszegényedett nemesek azonban továbbra is megmaradtak a Maggior Consiglioban, melynek legzajosabb s legmegvesztegethetőbb tagjai valának, és ők siettették az egykor oly dicső köztársaság romlását. Már a XVII. század elején az egykor a hazájáért mindent föláldozni kész velenczei patríciusnak már csak árnyéka sem található. Az erkölcstelenség behatolt a női kolostorokba is, hol az apáczák nagy része csak a nappalt tölté ; míg éj eu át álruhában a város különböző mulató helyein tivornyáztak. . . . A franczia forradalom a dicső velenczeiek eme satnya ivadékait sem lelkesíteni, sem önbiztonságuk iránti gondoskodásra buzdítani nem birta. Voltak ugyan még néhányan a Senatusbau,