Századok – 1881

Értekezések - DR. MÁRKI SÁNDOR: A koronaőrző nemesek naplója 1790-ből. 335

338 különfélék. 338 levegő-ég és törvényeink oltalma alatt tartózkodó más külső nemzetekhez mutassuk meg, hogy érti a magyar az illendőséget és hogy csak az alábbvaló nevelésű és homályos értelemmel bíróktól várhatni azt, hogy az idegen nemzetet csak azért gyűlölje, hogy a szerencse azt más levegő-ég alatt születtette a világra ; helyesebben pajkosságnak jele volna, egy vagy amaz nemzetnek azt szemére vetni, melyről egyik sem tehet. Ne vessünk más nemzeteket, ne csúfoljuk őket, szánakodjunk inkább rajtuk, hogy ük is nem magyarok ! x

) Engedjék meg, pajtás uraimék, hogy szíves magyar bátorsággal azt mondjam, hogy ha véletlenül közöttünk olyan találkoznék, a ki ezen igazságos és természetes törvények megtartására magát elégtelennek ismerné, inkább be se lépjen ezen előttünk lévő városnak küszöbébe, melyben a tökéletlenségnek számos incselkedői és roszra vezérlő alkalmatosságok találtatnak. A mi itt maradásunk ideje alatt az élelmet illeti, olyanoknak ösmerem az urakat, kiket ide az igaz hazafiúi szeretet vezérlett és számos költségöket, fáradságukat a haza becsületére, vármegyénk dicsőségére feláldozták ; mindazonáltal a kik a szerencsének adakozásában kevesebbet részesültek, következendőképen maguk és lovuk tartását sérelmesebben viselhetnék, részesülhetnek azon segedelemben, melyet egy némely jó urainknak adakozó barátságukból egybegyüjtöttünk, melyről annak idejében számot kívánok adni ; tessék azért nekem különösen jelentést tenni, erszényünk erejéhez alkalmaztatott segedelemmel fogok lenni. Ajánlom még egyszer az uraknak mind közönségesen azt szüntelen szemök előtt viselni, hogy magyarok vagyunk, kiknek nevét szégyeníteni és az egész pajtásságnak azáltal becsületét vesztegetni főbb tökéletlenség volna. Mutassuk meg, hogy igaz nemesi vérből vagyunk, kiknek más fenyíték nem kell a jóra, hanem hogy tudja magát nemesnek lenni ; tegyünk hazánknak, vármegyénknek becsületet s tiszteletet, és érdemeljük meg, hogy ezen ruházatotviseljük és tovább is érdemesen viselhetjük; legyen szavaimnak annyival is inkább hathatósabb ereje, mivel ily nevezetes helyen és ott mondom, a hol a régi igaz és tökéletes magyarok munkálkodtak szabadságaink s törvényeink reánk háromlott boldogságát, melynek dicsőséges árnyékában ekkorig bátran nyugodhattunk és vajha még dicsőségesebben nyugodhassunk; távoztassuk el azt, hogy dicső eleinknek nyugvó hamvai bosszúállást ne kiáltsanak érdemetlen maradékira. Tartsuk fenn a magyarok dicsőségét, mindnyájunk közbecsületét.« l) Vívat , vívat ! — áll utána a kéziratban, e mögött pedig, idegen ke'zzel, de keresztülhúzva : »propistálok !«