Századok – 1881
Értekezések - SALAMON FERENCZ: Hol volt Attila főhadiszállása? 1
FŐSZÁLLASA ? Hosszasan írja le s egyszersmind világosan és érdekesen Priscus; miben járt a nyugati császár követsége. Aztán így folytatja : »Egy úton járván bát vele (Attilával), bevárván, bogy ö menjen elől, az egész sokasággal kisértük őt. Es bizonyos folyókon átkelvén, egy nagy faluba jutottunk, mely, mint mondák, minden mások közt legfényesebb szállása Attilának.« Leirja aztán a hún király diszes fapalotáit. Vegyük sorra elülről az idézetet : Meglehetős határozatlan szavak a fentebbiekben ezek is : »Hét-napi út végeztével.« A hetes szám helyett állhatna négyes, hatos is, — az mindegy, mihelyt nincs megmondva, honnan kezdjük a számítást. A hetes szám — melyet kénytelenek vagyunk elfogadni — számítható vagy a Dunán átkeléstől, vagy a fejértemplomi szállástól, vagy az utolszor felemlített tóparti tanyától. Ha a szöveget szó szerint veszszük, akkor utóbbit kellene elfogadnunk, s ezen kérdésbe merült elődeimnek, úgy látszik, eszébe sem jutott azt a lovagiatlanságot követni el, hogy ne Blédáné faluját tartsák a hétnapi utazás Ferrójának. Pedig azt teljességgel nem parancsolja az előttünk levő szöveg, — csak megengedi, hogy onnan is számíthassuk, ha úgy tetszik. Most már ez a hetes szám két ignota quantitást foglal magában : egy az, hogy nem tudjuk, hol van a kezdete, s más az, nem tudjuk, mely irányban számláljuk. De még sem lehetetlen talán eligazodnunk, levén már meghatározott pontjaink és levén megközelítő mérték a kezeinkben. Legkevésbé valószínű az, hogy a Priscus a tó melléki malheurtől számítsa napjait. Olyan volna ez, mint valamely pesti polgárleány kalendárioma, ki a zugligeti megázáson kezdi az időszámlálást. Ha még innen lehetne hét napot számítani, talán csak maradt volna a kivonatban valami nyoma ! — Bármennyire hézagos a kivonat abban, a mi helyi viszonyokra vonatkozik, sok lenne föltennünk, hogy vagy 35 mértföld hallgatással mellőztetnék. Ha maga az út nem, valamely pikáns esemény, mire az excerpálónak sok érzéke van, сзак előfordúlt volna hét nap változaudóságai között.